Tizenötödik

10
okt

Védett építészeti értékek megőrzésének támogatása

Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzatának polgármestere a védett építészeti értékek megőrzése érdekében idén második alkalommal meghirdeti a „XV. Kerületi Értékvédelmi Támogatás II. 2024” pályázatot. A pályázat keretén belül vissza nem térítendő, előfinanszírozott pénzügyi támogatást lehet igénybe venni az értékvédelmi szempontból egyedi védett épületek, illetve azok tartozékainak korhű felújításához, rekonstrukciójához, továbbá a fővárosi védelem alatt álló MÁV Vasutastelep

Read more

9
okt

Németi Elemér, Pestújhely krónikása

Németi Elemér nyomdatulajdonos, lapszerkesztő és történetíró személye és munkássága kiemelkedő Pestújhely történetében. Gabriella Oren, Németi Izraelben élő unokája nagyapja hagyatékát feldolgozva készítette el könyvét, amelyet az Apja–lánya helytörténeti előadás-sorozatban mutatott be a XV. kerületi Helytörténeti Gyűjteményben.   Széchenyitelep–Pestújhely 1910-ben történő különválása Rákospalotától nemcsak sok nehézséget, de reményt is rejtett a település alakulásában. Pestújhelyen kezdettől igény volt iparosszervezet megalakítására. Németi Elemér

Read more

7
okt

Rákospalotán csillag születik

Tehetségkutató a Hubayban Nagy sikerrel rendezték meg a Csomópont Egyesület szokásos zenei tehetségkutatóját szeptember 15-én a Hubay Jenő Zeneiskolában. A Good Bye Nyár Fesztivál keretében megtartott versenyen a TIZEN5 munkatársai is ott jártak.   Amikor a dísztermébe lépek, éppen a latin ritmusok varázsolnak egy csöppnyi nyarat a hirtelen nyirkossá vált őszbe. Már a felnőttek műsorrésze megy; a gyermekkorosztály – ahogy

Read more

27
szept

Kiemelni a feledésből

Demenciatörténet a hozzátartozó szemszögéből Nógrádi Gergely Anyahajó című könyvét szeptember 23-án mutatták be a Kosztolányi téri KF & T Kft. Galériában. Az eseményen a TIZEN5 stábja is ott járt. Az elmúlt években mintha kezdene fellazulni a demenciáról szóló társadalmi tabu. Ennek jeleit elsősorban nem is a mindennapi közbeszédben, hanem az irodalomban látni. Idén mindjárt két könyv is vállalkozott arra, hogy

Read more

23
szept

Javítják a kerületiek komfortérzetét

A közterület-felügyelők munkája nem a bírságolásokról szól Jelenleg 39 közterület-felügyelő dolgozik a kerületben. A Polgármesteri Hivatal szervezeti egységén belül, a Hatósági Főosztály Rendészeti Osztálya keretei között működnek. Homa Gabriella osztályvezető beszélgetésünk során azt hangsúlyozta, rossz beidegződés, hogy az emberek szerint ők azok, akik büntetik a szabálytalanul várakozókat. Lényegesen összetettebb a feladatuk.   Milyen feltételek mellett lehet valaki közterület-felügyelő? Aki közterület-felügyelőként

Read more