perpal

23
aug

Ináncsi Rita elragadtatással beszélt Baji Balázs sikeréről

Ináncsi Rita szerint is fantasztikus volt. Sprintszámban ilyen nagy sikert még sohasem értünk el – mondta lelkesülten az egykori sikeres hétpróbázó, amikor Baji Balázs 110 gátas világbajnoki bronzérméről faggattuk. – Kovács Attila negyedik lett 1987-ben, eddig ez volt a legjobb eredményünk – tette hozzá az egykori Európa-bajnoki ezüstérmes atléta -, de ő valójában ötödik helyet ért el. Ben Johnson doppingos eltiltása után léphetett

Read more

14
aug

Kefe és testvérei

Kefe tizenegy hónapos, származására nézve kóbor kutya, Csömör és Kistarcsa között találtak rá, az anyukája keverék, az apja ismeretlen. Szombaton futottunk vele össze a Mi, a Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület első Örökbefogadó Napján. Kefe végül „elkelt”, egy kőbányai család fogadta be, iszonyúan jó állású blöki, barátságos, kedvelni fogják új környezetében. A tesója, Karcsi is ott volt a Pólus Center

Read more

13
aug

Repül a nehéz csizma

Ki tudja, hol áll meg. A szójátékot a parasztolimpia csizmahajító versenyszáma során csíptük föl a Régi Fóti úton, ahol a Rákospalotai Örökségünk Egyesület immár harmadízben rendezett falunapot. A szervezők jókora pusztaságba invitálták a közönséget, elmúlt a hőhullám, ellenben fújt a szél, mint a rosseb. Mindez nem zavarta az érdeklődőket és a fellépőket abban, hogy jól érezzék magukat. Így voltunk ezzel

Read more

8
aug

Harminc fokra sikerült leküzdeni a panelban a hőmérsékletet

Sorra dőltek meg a múlt héten a melegrekordok, élen járt a nappali hőségharcban a szomszédos Újpest. Csütörtökön és pénteken is itt dőlt meg a fővárosi melegcsúcs (pénteken 39,7 Celsius fokot mértek). Ami azt jelenti, hogy Újpalotán se lehetett sokkal rózsásabb a helyzet. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a 15. kerület azért is maradt ki a melegrokord-hullámból, mert a lakótelepek

Read more

2
aug

A faház titka (avagy a Nagy Lebukás)

Megpróbáltunk a bernecebaráti képzőművészeti alkotótábor mélyebb rétegeibe betekinteni. Fazekas Réka és Engel Alexandra volt segítségünkre, Réka a pszichológiai folyamatokat elemezte, és azt is elmesélte, nagyjából mennyit nem aludtak az egy hét alatt. Másik kalauzunk arra vállalkozott, hogy megmutatja nekünk a nyolc faház közül a legrejtélyesebbet. Azért is, hogy lássuk, hogy néz ki egy ilyen faház, és azért is, hogy a közösségépítés

Read more