perpal

10
jún

Újpalotai Napok – huszonhatodszor

Szombat reggel úgy tűnt, Medárd veszi át az irányítást, és el fogja mosni az eső. Aztán mire a főzőverseny véget ért, jött a nyári verőfény, és színpadra léphettek a táncosok, a zenekarok. Huszonhatodszor rendezték az Újpalotai Napokat, gyöngyözött a sör, fogyott az étel rendesen. A színpadtechnika is máshogy nézett ki, mint negyven évvel ezelőtt. Mutatjuk.  Egy adag babgulyás ezer forintba

Read more

6
jún

Jószolgálat-díjat kaptak a segítők

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány Jószolgálat-díjával tüntették ki június elején az ESZI (Egyesített Szociális Intézmények) Fejlesztő Gondozó Központját, a súlyosan, halmozottan fogyatékos felnőttek és gyerekek gondozásával foglalkozó közösség a Magyar Tudományos Akadémián vehette át a rangos elismerést. A Molnár Viktor utcai gondozóközpont közössége a hivatásszerűen végzett szervezeti kategóriában kapta a kitüntetést, mellettük a Nem Adom Fel Egyesületet és Iványi Gábor

Read more

3
jún

Az U11 zárófordulója, és ami mögötte van

Befejeződtek a 11 éves futballisták számára kiírt Bozsik-torna tavaszi küzdelmei, a REAC aranylábú gyerekei kiemelt csoportban játszottak, a tavasz folyamán többször is találkoztak a biatorbágyi Viadukt, a Vasas-hátterű Gerrzo, a szentendrei Dunakananyar, a BVSC-Zugló és a Dorog hasonló korú srácaival. A küzdelem általában a nagy pályán keresztbe folyt spéci szabályok szerint (a kapus nem rúghatja vagy dobhatja a labdát a

Read more

27
máj

Pestújhelyi ragaszkodások

Haladjunk sorjában, Pestújhelyen a közösségi házban huszonhatodik alkalommal rendeztek családi napot, valamivel többen voltak, mint az egykori Diáktanya vendégei, merthogy ez volt régebben a PEKH neve. Igaz, hogy ma is többnyire azok tették tiszteletüket a kissé kiépült régi iskolaépület udvarán, akiknek fontos, hogy találkozzanak ismerőseikkel, barátaikkal.  Délelőtt rendezték az immár hagyományos Szlipcsevics István Emlékversenyt, aminek létrehozásában a nagyszerű sportoló özvegye,

Read more

23
máj

Toldy Mária nyolcvanéves

Kerületünk talán legismertebb lakosa, a hatvanas évek táncdalfesztiváljainak ünnepelt sztárja május elején ünnepelte 80. születésnapját. Toldy Mária énekesnőt barátai, tanítványai, családtagjai és zenésztársai az Erkel Színházban köszöntötték egy ünnepi gálán. A területi Prima Primissima-díjas művész, aki aktív évei után évtizedeken át tanította a fiatalokat, soha nem élt hivalkodó életet, megmaradt annak a pompás hangú énekesnőnek, akit a közönség egykor a

Read more