Jószolgálat-díjat kaptak a segítők

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány Jószolgálat-díjával tüntették ki június elején az ESZI (Egyesített Szociális Intézmények) Fejlesztő Gondozó Központját, a súlyosan, halmozottan fogyatékos felnőttek és gyerekek gondozásával foglalkozó közösség a Magyar Tudományos Akadémián vehette át a rangos elismerést. A Molnár Viktor utcai gondozóközpont közössége a hivatásszerűen végzett szervezeti kategóriában kapta a kitüntetést, mellettük a Nem Adom Fel Egyesületet és Iványi Gábor Oltalom Karítatív Egyesületét díjazták ugyanebben a körben.

– Hatalmas megtiszteltetés ez számunkra – felelte érdeklődésünkre a központ vezetője, Némethné Varga Viktória, aki voltaképpen 25 ember munkáját felügyeli. A gondozók és a technikai munkatársak Taksonyból, Őrbottyánból, Péteriből, Dunakesziről és helyből verbuválódnak, régóta együtt dolgoznak, szívesen csatlakoznak hozzájuk a fiatalabbak is. Így látnak el most vegyesen felnőtteket és gyerekeket a 36 férőhelyes gondozóházban, ahová akár az óvodába, reggel héttől lehet vinni a hozzátartozót, akikkel aztán este 5-ig (pénteken 4-ig) foglalkoznak szakszerűen. A fejlesztőközpontban készített videoriportunk itt tekinthető meg.

A Fejlesztő Központ 1998 óta működik itt, azelőtt képezhetetlennek gondolták és nyilvánították a halmozottan fogyatékos gyerekeket. De már akkor is voltak olyanok a kerületben, akik azt mondták, nem jól van ez így, valamit tenni kell ezekért a gyerekekért. A polgármester Hajdu László, Pap Ágnes programvezető és az egykori bölcsődevezető, Zsuppán Lászlóné érdeme, hogy 12 férőhelyes bölcsődei csoportot hoztak létre, de kezdetben csak gyerekek voltak az ellátottak.

Később különféle pályázatok igénybe vételével és többnyire önkormányzati finanszírozással alakították ki a központ mai profilját, és kezdtek gondoskodni a fiatal felnőttekről is. Elmondható, hogy soha föl nem merült a helyhatóság részéről, hogy ezen az intézményen akartak volna spórolni. A súlyosan értelmi fogyatékos gyerekek 23 éves korukig tankötelezettek, az volt a hivatalosság álláspontja, hogy ki kell használni azt az időt, amíg a családok ide tudják hozni hozzátartozójukat.

A bekerülés szabályairól annyit kell tudni, hogy ehhez elsősorban szabad férőhely szükséges, illetve előnyt élveznek a helyi, kerületi lakosok. A központ célja, hogy a gyerekek – és a fiatal felnőttek – értékes életet éljenek, a társadalom pedig ne taszítsa ki az értelmi fogyatékosokat. Az eszközpark fejlesztésével nemcsak az önkormányzat, de a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány is törődik, nemrég 700 ezer forintos adományt adtak át, és rendszeresen támogatják a gyerekek táboroztatását.

A Jószolgálat-díj átvétele után Némethné Varga Viktória azt fogalmazta meg, nem kell ezektől az emberektől félni, hiszen ugyanúgy tudnak érezni, mint bárki más, mosolyognak és sírnak, ha úgy adódik, teljesen olyanok, mint mi – tette hozzá -, csak ezt meg kell tudni látni.

Gratulálunk a Jószolgálat-díjhoz az intézmény valamennyi dolgozójának! (PP, Rab László, 2018. június 5.)

További képek a Molnár Viktor utcából

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.