Újpalotai Napok – huszonhatodszor

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Szombat reggel úgy tűnt, Medárd veszi át az irányítást, és el fogja mosni az eső. Aztán mire a főzőverseny véget ért, jött a nyári verőfény, és színpadra léphettek a táncosok, a zenekarok. Huszonhatodszor rendezték az Újpalotai Napokat, gyöngyözött a sör, fogyott az étel rendesen. A színpadtechnika is máshogy nézett ki, mint negyven évvel ezelőtt. Mutatjuk. 

Egy adag babgulyás ezer forintba került – erre azért felkaptuk a fejünket. De csak azért, mert emlékszünk rá, mibe került az elsőn (1978-ban), pontosabban mibe kerülhetett (5-6 forintra tippelünk), feltéve, ha főztek akkor ilyet. Ezt már csak az egyéni emlékezetben lehetne kikurkászni. Amit biztosan lehet tudni, az, hogy a Piramis együttes azzal a feltétellel léphetett fel, hogy meghívják a Neoton Famíliát is. A hanglemezgyártó vállalat (utóbb kiderült: beszervezett) ura, Erdős Péter patronálása mellett futó zenekar végül az épülő óvoda tetején koncertezett, aminek az állami tévé jóvoltából nyoma is maradt. (Más tévé mondjuk nem volt.)

„A kezdeti időszakban három évente rendezte meg az Újpalotai Napokat a Szabadidő Központ – írja a Helyem Házam Palotám folyóiratban megjelent visszaemlékezésében Kelemen Árpád. – 1981-ben premier előtti bemutatóként a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer vetítettük le Szomjas György Kopaszkutya című filmjét, hétvégén az éjszakai filmvetítésen Ingmar Bergman Érintés című alkotását is teltház fogadta.”

Medvetáncoltatás a Pattogós utcai parkban ’78-ban (forrás: Helyem Házam Palotám)

Érdekesség, hogy harminc évvel a Kontyfa utcai óvoda tetején rendezett Piramis-koncert után 2008-ban újra ellátogatott a Fő térre a legendás együttes két tagja, Gallai Péter és Závodi János. A rendszerváltás utáni népszórakoztató kínálat bővülésével megváltozott az Újpalotai Napok karaktere is. Bevonták a civileket, és a szervezők igényt tartanak a polgárok aktív közreműködésére is például a főzőversenyen (az idén a Nagycsaládosok és a Dolgos kezek végeztek az élen, a szabály az, hogy amit a csaptok főznek, meg kell etetni a jelenlévőkkel, jut étel a rászorulóknak is.)

A legrokonszenvesebb változás, hogy a profi fellépők között egyre több lett a gyerek. Azok mutatják meg magukat az Újpalotai Napokon, akik az aerobik-közösségekben, capoiera-klubokban vagy a Szilas Néptáncegyüttes különféle korosztályú kompániáiban ügyködnek. A sokféle programban (állat-szépségverseny, zumba, játszóház stb.) a Hubay kékegyenruhás fúvósai, Soltész Rezső vagy a Pa-Dö-Dö is jól megfért egymással. 

Az idők persze változnak, ma már nem adnak ki újságot az Újpalotai Napokra, mint azelőtt, a programok, amelyekből jóval több van, mint 1978-ban, ráférnek egy A5-ös szórólapra.

Ami tavalyhoz képest jelentős változás, hogy eltűnt a műbház mögötti placcról a retró cikrászda, több lett a hely, jobban jár a levegő a parkban.

Nincsenek már ankétok sem arról, hogy „Milyen Fő teret szeretnénk?”, kevesebb szó esik a lakótelep modern világban való boldogulásáról, de hát kevesebb lett időközben a hagyományos értelemben vett szociológus és népművelő is. 

További okoskodások helyett álljanak itt a képek, amelyeket az idei Újpalotai Napokon készítettünk. 

 

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.