perpal

20
okt

Choli Pestújhelyen és Újpalotán (dokumentum)

Érdekes interjú jelent meg a Mozgó Világ nyári (7-8-as, összevont) számában. A folyóirat egy eddig nem közölt szöveget hozott le, az 1982-ben felvett beszélgetést Murányi Gábor adta közre, akinek a korszak legnagyobb hatású cigány értelmiségije, Choli Daróczi József nyilatkozott. Choli Daróczi 1939-ben született, és nemrég, 2018. május 12-én hunyt el. Az író, műfordító, tanár és újságíró az interjúban felidézte egykori

Read more

16
okt

Egy kő

Szeptember elején jártam utoljára a Pólus Center mögötti ligetes területen, a Szilas patak partján bóklásztam egy kis híd közelében. A hatalmas városi pusztaságban az aktivisták szemétgyűjtő akciót tartottak, üdvözlendő, de egyben hiábavaló fáradozás, mert amit akkor délelőtt fölszedtek, éjjel vagy másnap az illegális szemétlerakók kipótolják. Régi probléma ez a városszélen, egészen addig fog tartani, gondoltam, amíg a térséget teljesen be

Read more

9
okt

Németh Angéla átvette mandátumát

Október 8-án este a városháza dísztermében mandátumátadó ünnepségen iktatták be Németh Angélát polgármesternek, aki szeptember 30-án időközi választáson nyerte el a választók bizalmát a 15. kerületben. Németh Angéla Rákospalota, Pestújhely és Újpalota történetében az első nő, aki a polgármesteri posztot betöltheti. Mandátuma egy évre szól, jövőre ugyanis „rendes” önkormányzati választások lesznek.  Németh Angéla mandátumának átvétele után nyilatkozott a Periszkópnak.  Az

Read more

3
okt

Hubay ’50: Boldog születésnapot!

Nagyszabású koncertsorozat kezdődött a Bocskai utcában, ötvenéves a Hubay Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola (a továbbiakban Hubay). Szombaton, a nyitóhangversenyen számos régi tanítvány tiszteletét tette a koncertteremben, olyanok is fölléptek, akiknek nevét a világ más tájain már jól ismerik a zenebarátok. Bokor György igazgató az iskolaalapító Bozsér Zoltánról emlékezett meg, aki nemrég hunyt el, előtte pedig azt a filmet vetítették

Read more

1
okt

Egy főzőverseny margójára

Szomszédünnepet tartott a Rászorulókat Támogatók Egyesülete a sorsdöntő polgármester-választás előtti szombaton. Sok zenével, népes főzőversennyel zajlott az esemény, a lokálpatrióták újra elindították a városnéző buszjáratokat, szép volt az idő, és esélylatolgatással telt az idő. Alább a főzőverseny végeredményének kihirdetése következik. (Ügyeltünk rá, hogy a kis videó, amelyben a később megválasztott polgármester is feltűnik, ne kerüljön ki a választás napján.) A

Read more