Tag: Hubay

2
márc

A RÁTE köszöni

A Hubay zeneiskola koncerttermében jártunk a Rászorulókat Támogatók Egyesülete Köszönöm-koncertjén. Ami igen pontos elnevezés, az egyesület azokat hívja meg ezekre a rendezvényekre, akik valamilyen formában támogatták munkájukat. Szép számmal érkeztek a meghívottak, emléklapot kaptak a bejáratnál, a műsor alatt pedig végig látni lehetett a nevüket a kivetítőn. Kínai és vietnámi kereskedők is voltak köztük, ami örvendetes. A közösségi ügyek felkarolása

Read more

9
máj

Zeneiskolai felvételi

– Felvételit tart a szeptemberben iskolát kezdő gyerekeknek, valamint kisiskolásoknak a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Várják azokat a gyerkőcöket, akiknek szüleik, tanáraik felfigyeltek jó adottságaikra, fogékonyságukra a zene, balett vagy képzőművészetek területén, és szívesen tanulnának hangszeren játszani, táncolni, festeni, rajzolni vagy szobrászkodni – mondta lapunknak Szabó Sándor intézményvezető-helyettes.

29
okt

Tábori alkotások a Hubay Galériában

A nyári Bernecebaráti Nemzetközi Képző- és Iparművészeti Tábor alkotásaiból rendezett kiállítást az önkormányzat és a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Hubay Galériában (Bocskai utca 70-78.).

3
okt

Hubay ’50: Boldog születésnapot!

Nagyszabású koncertsorozat kezdődött a Bocskai utcában, ötvenéves a Hubay Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola (a továbbiakban Hubay). Szombaton, a nyitóhangversenyen számos régi tanítvány tiszteletét tette a koncertteremben, olyanok is fölléptek, akiknek nevét a világ más tájain már jól ismerik a zenebarátok. Bokor György igazgató az iskolaalapító Bozsér Zoltánról emlékezett meg, aki nemrég hunyt el, előtte pedig azt a filmet vetítették

Read more

25
szept

50 éves a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A XV. Kerületi Állami Zeneiskola 1968-ban kezdte meg önálló intézményként való működését. Ebben az évben a fővárosi zeneiskolai hálózat körzeti iskoláiból minden kerültben önálló iskola alakult 50 évvel ezelőtt.