Űrbázis a kerületben

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Cserdiné Németh Angéla polgármester a 2018-as időközi választások előtti kampányában tréfásan azt mondta a választóknak: „Nem ígérhetek űrbázist!”. Aztán mégis úgy alakult, hogy egy űrbázisa lett a kerületnek.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

A Rejtett Kincsek Down Egyesület 2018 márciusa óta van jelen a városrészben. Akkor adták át ugyanis a pestújhelyi Széchenyi mozi helyén kialakított Csodavár Játszóházat, ahol azóta is a tipikus és eltérő fejlődésmenetű gyerekek integrált fejlesztése és közös élményszerzése zajlik. A névválasztás is erre utal. Az intézmény szakemberei ehhez a nehéz feladathoz megpróbáltak olyan környezetet teremteni, amely minden fejlődésmenetű gyerek számára élménydús helyszínt jelent. Az épületen belüli csodák már hamarabb készen álltak (idén csak légkondicionálást kapott a régi moziépület), ám a szakemberek szerették volna a Csodavár kínálatába a kertet is bevonni.

Három éve merült fel, hogy egy űrbázist építsünk az udvarunkon – mesélte Kisari Károly, az egyesület elnöke. – Valójában nem a mi ötletünk volt, hanem az Indián és Társai Játékpatika szobrász alkotóinak a fejéből pattant ki ez, amit mi örömmel fogadtunk. Azt viszont nem tudtuk, hogyan sikerül támogatót találni a tervhez.

Nos, ekkor újabb csoda következett. Kisari Károly egy másik építkezés révén került kapcsolatba a RAVAK Hungary céggel, és elmesélte az űrbázis ötletét. A beszélgetésből egy rendhagyó projekt született: RAWAK mosdókagylókat neves művészekkel festették meg, a „műalkotásokat” aztán elárverezték. Olyan alkotók csatlakoztak a pestújhelyi játszótérhez, mint Wahorn András, Bukta Imre, Alföldi Róbert, Szabó Győző, Debreczeny Zoltán, Agócs Írisz, Szunyoghy Viktória, Vágfalvi Dóra, vagy ef. Zámbó István, akiknek a festett mosdókagylói 3,5 millió forint bevételt jelentettek az egyesület számára.

Polgármesterként és lokálpatrióta kerületi lakosként is büszke vagyok arra, hogy itt talált otthonra a Csodavár, ahol speciális nevelési igényű gyerekek ép társaikkal együtt fejlődhetnek. A közös létnek és a közös élménynek köszönhetően a gyerekek korán megtanulják az empátiát. Ezért éreztem fontosnak, hogy a magunk módján mi is támogassuk az űrbázis megvalósulását – jegyezte meg Cserdiné Németh Angéla.

A XV. kerületi önkormányzat 2 millió forintos támogatásához még a Szerencsejáték Zrt. is hozzátett valamennyit, így elkezdődhetett végre a beruházás, azonban jött a COVID, és minden csúszni kezdett. 

A játszótér átadását eredetileg 2020 nyarára terveztük, de csak most van lehetőségünk megnyitni az új űrbázist – mondta az egyesület elnöke, aki hozzátette, ez csak az első lépés a tervezett Csodakert megvalósításában. A jövőben ugyanis árnyékolt foglalkoztatót, kerti grillezőt, lombházat és kerti pavilont is szeretnének majd építeni. Ehhez azonban előbb ismét forrást kell találniuk. Még az is lehet, hogy újabb mosdókagylók megfestésére is szükségük lesz. 

A három részből álló űrbázist, amely egy űrhajóból, egy földi állomásból és egy teleszkópból, illetve űrhangokat továbbító eszközökből áll, az alkotók hátköznapi tárgyakból –  például mérleg számlálójából, PB gázpalack mérőjéből – valósították meg. A játékok egyrészt egyediek, másrészt a gyerekek minden érzékszervét fejleszteni tudják.

A szeptember 27-i rendezvényen Kruppa Levente érdi görög-katolikus pap és Almási Tamás pestújhelyi plébános megáldotta az új eszközöket, a játszóteret és a Csodavár épületét, mielőtt birtokukba vették azokat a gyerekek.

A kerület lakosai részére a minden nap nyitva tartó Csodavár Budapest a játszóház és a játszótér belépő áraiból 20 százalék kedvezményt ad.

Részletek: www.csodavarak.hu/budapest

Aktuális események, hírek: www.facebook.com/csodavarak.hu

A Csodavárakat fenntartó Rejtett Kincsek Down Egyesületről további információ: www.rejtettkincsek.hu

www.facebook.com/rejtettkincsek.hu

Comments are closed.