Sokszínű az idei költségvetés tervezete

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Különleges költségvetés elfogadására készül a helyi képviselő-testület február 25-én – jelentette be sajtótájékoztatón február 24-én Palocsai Béla, a 13. számú választókörzet önkormányzati képviselője, a Kerületfejlesztési Bizottság alelnöke, a Momentum Mozgalom tagja. Úgy fogalmazott, a 2020-as kerületi büdzsé bizonyíték arra, hogy a koalíció ereje a sokszínűségben rejlik. Szilvágyi László, a 2. számú választókörzet önkormányzati képviselője, a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, a Lehet Más a Politika – Magyarország Zöld Pártja tagja megerősítette: egy átgondolt, sokszor egyeztetett költségvetést alkottak meg, mely minden tekintetben a városrész fejlődését szolgálja.

Az idei költségvetésről Palocsai Béla kiemelte, hogy vállalkozóbarát, mivel nem terveznek adókat emelni a kerületben, támogatva ezzel is a helyi vállalkozások versenyképességét. Közel 380 millió forintot szánnak szociális támogatásokra, és biztosítják több mint 2 ezer óvódás ortopédiai szűrővizsgálatát. Mindemellett 2 ezernél több kerületi fiatal nyári táboroztatásának a lehetőségét teremtik meg és a helyi oktatási rendszer is középpontba kerül. A költségvetésük szerinte választ ad a lakhatási válságra is. „Idén 500 millió forintot biztosítunk kerületi bérlakásprogram elindítására, ezzel segítve a fiatalok és rászorultak lakhatási gondjainak megoldását” – nyomatékosította a képviselő.

Szilvágyi László a zöld programokat részletezte. Az esővízgyűjtő konténerekre szánt anyagi keretet megemelik, a komposztálást is támogatják, segítik a klímavédelem stratégiájának kidolgozását. Elmondta: javaslatukra újra elkezdődött a kerületi kártya programjának a kidolgozása, folytatják a helyi vendéglátóipari egységek támogatását is. Ezen kívül útfelújításokra, fejlesztésekre sokkal több pénzt fordítanak, mint az elő években. Körzetében a Szövőgyár utcai Tagóvoda belső kertjének felújítását, valamint az intézmény előtt a forgalomcsillapítást és a biztonságos közlekedés javítását is tervezik. Ezen kívül a kis közösségi terek, a kutyatartás, a parkolási anomáliák, az okos gyalogosátkelők és a kerékpárutak fejlesztéséről is beszélt. „Sikerült egy olyan költségvetést alkotni, mely sokszínű, rengeteg szervezet véleményét tartalmazza és a lakosok javaslatai alapján készült, ezzel is garantáljuk, hogy a kerület fejlődési pályára lép – mondta Szilvágyi László.

 

 

Comments are closed.