Tankérem

13
okt

Félmillióval több a nő, mint a férfi

Kérdés, hogy a rákospalotai hölgyek falusi vagy városi nőnek számítanak-e. Ötven évvel ezelőtt inkább falusinak lehetett őket tekinteni. A városi peremvidék jellemzően agrárius életmódot folytató lakossága a környező településekről, Fótról, Mogyoródról költözött be a városba. Vagy még messzebbről jöttek a családok, amikor az újpalotai lakótelep építésével megoldódott a lakhatás. Mára alaposan megváltozott a helyzet. Azért kérdezzük mindezt, mert október 15-én

Read more

30
szept

Ki ölte meg Barta Tamást?

A 33 éves sztárgitáros, Barta Tamás élete álmát valósította meg 1974-ben, amikor a szabadságtól eltiltott Budapestről Kaliforniába költözött. Méghozzá úgy, hogy az LGT isteni zenészeként – az Ő még csak 14 és a Royal blues fűződött itthon a nevéhez – az amerikai turné közben eldöntötte, disszidál, nem jön vissza Presserékkel Magyarországra. Aztán nyolc év múlva holtan találják háza kertjének medencéjében,

Read more

10
szept

A kerületi válogatott

Éppen tizenegyen vannak. Ha labdát kergetnének, így kellene megörökíteni a nevüket: Ponicsán, Ináncsi, Wédelné, Katona, Szőcs, Vida, Schilling , Gomba, Tóthné, Perczel, Szedlmajer. Új Érdemérem-díjasainkról van szó. Rendhagyó formában kezdődött az önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülése. A napirendek tárgyalása előtt került sor az Érdemérem Díjak és a Civil Szervezetek Elismerő Oklevelének átadására. A ceremóniát eredetileg március 15-én vagy május 1-jén szerették

Read more

8
szept

Hurrá, ingyen utazunk!

Vannak azért előremutató fejlemények, és itt most nem a futballválogatott gyalázatosan gyáva játékára gondolunk az angolok és az albánok (!) ellen. Arra a viszonylag egyszerű döntésre hívnánk fel a figyelmet, amellyel az ellenzéki főváros meglepte választóit. Kampányígéret volt ugyanis az önkormányzati választások idején, hogy Budapest ingyenessé teszi a 14 alatti diákok közlekedését. Most a főváros meglépte a dolgot, búcsút lehet

Read more

30
aug

Rákapcsoltak a kampánycsapatok

Élesbe fordult az ellenzéki előválasztási kampány, színre léptek a jelöltek, rögtön el is kezdődött a szóbeli csatározás arról, hogy különös érték-e a jelöltek esetében az, ha helyben laknak, itt születtek, vagy ha nem itt születtek, ki volt a nagymamájuk, nagypapájuk. A tét nem kevés, a polgároknak arról kell szavazniuk, ki legyen az, aki a Fidesz jövő tavaszi jelöltjével szemben fel

Read more