Szociális

13
dec

Elismert közösségi diákok

Az ÉTA Országos Szövetség december 6-án rendezte meg a Molnár Viktor utcai székhelyén az Én közösségi Szolgálatom című program díjátadó ünnepségét. A diák önkéntesszolgálatban részt vevő tanulók között öt elismerést és két különdíjat is kiosztottak.

29
nov

Okosabbak a gyerekek, mint gondolnánk 

Dolgozók általános iskolájában kezdett tanítani, ma az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának docense Dr. Lénárd Sándor. Beszélgetésünk közben megtudtuk, hogyan lett XV. kerületi lakos, milyen lenne szerinte a jó iskola és hogy képzeli a jövő oktatását.

29
nov

Ügyelet a bölcsikben, ovikban

A karácsony és szilveszter közötti két munkanapon, azaz december 27-én és 28-án a kerületi óvodák és bölcsődék ügyeleti rendben várják a gyerekeket, hétköznapi munkarend szerint.

29
nov

Ha rossz a vérkép 

Bizonyos kor elérése után egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy széles körű rutin laborvizsgálat eredményét nézve csillagozott értékekkel találkozunk. Általában a vércukor, a húgysav, a koleszterin, illetve a triglicerid szintje emelkedik. Sorozatunkban annak járunk utána, hogy az egyes eltéréseket hogyan segíthetjük ismét a normál vagy ahhoz közeli értékhez hozni az étrend megváltoztatásával.

28
nov

Szociális intézmény a világhálón 

A kerületi Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) honlapja október végén újult meg. A modern arculat és az aktuális tartalom fejlesztése mellett a jövőben létrehoznak egy belső szakmai fórumot.