Szociális

22
dec

Hova és mivel?

Milyen betegséggel kihez forduljunk – nehéz laikusként tájékozódni. Bár sokszor megpróbálunk magunktól eligazodni, az egészségügyi útvesztőben gyakran rossz helyen kopogtatunk. Ezért is gondolta úgy a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerész Kamara, hogy kampányt indít azért, hogy a lakosság ebben az útvesztőben minél jobban eligazodjon.

20
dec

Alkohol, mint megoldóképlet

„Rendszeresen fogyasztanak alkoholt a fiatalok, már a felsős általános iskolások közül is sokan isznak” – mondta Kovács Csaba, a Félúton Alapítvány ügyvezetője, kuratóriumi titkára. Az általa vezetett érzékenyítő foglalkozásokon és a Félúton Alapítvánnyal kapcsolatos munkája során is ezt tapasztalja. Honnan jönnek a minták, hogyan tudunk segíteni egy fiatalnak, mielőtt rendszeresen inni kezdene? Erről is beszélgettünk a szakemberrel.

20
dec

Középpontban az allergia

Folyamatosan emelkedik az allergiás, asztmás betegek száma Magyarországon, ezért is fontos, hogy minél többet tudjunk a betegségekről. A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület és Hajdu László országgyűlési képviselő, a Magyar Környezetvédelmi Egyesület alelnöke az önkormányzat támogatásával szervezte meg a parlagfűproblémával, a parlagfű elleni küzdelemmel foglalkozó I. környezet-egészségügyi akciónapot december 1-jén.

19
dec

Drogok ellen érzelmekkel

A Drogoplex együttgondolkodó napot az önkormányzat civil pályázatának köszönhetően immáron hatodik alkalommal szervezték meg november 14-én. Varga Mónikával, a Drogprevenciós Alapítvány addiktológiai konzultánsával többek között arról beszélgettünk, miért létfontosságúak a szakmai műhelybeszélgetéseik.

17
dec

Kamerákkal belátható kerület

Térfigyelő kamerákat szerelnek fel decemberben a kerület több pontján. Horváth Attila közbiztonsági referens elmondta, hogy a tervezett 14 kamera nagyobbik része már idén a helyére kerül, néhány eszközt azonban az engedélyeztetési eljárások miatt csak a következő év elején üzemelnek be.