Tag: szakrendelő

8
nov

Novemberben újra egészségnap

Ismét megrendezi hagyományos egészségnapját a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény. A programok november 16-án reggel 8 és délután 2 óra között egy helyszínen, a Rákos úti szakrendelőben lesznek.

23
szept

Új orvosok a szakrendeléseken

Az egészségüggyel kapcsolatban legtöbbször emlegetett kritika az orvoshiány, illetve az ebből adódó hosszabb várakozási idő. Sajnos ez alól a kerületi egészségügyi ellátás sem kivétel. A Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény menedzsmentje programot hirdetett az üres orvosi álláshelyek betöltésére, és nyár végére jórészt megoldotta a hiányt.

29
aug

Sztrájk a fogászaton

Kéthetes sztrájkot tart a Rákos úti rendelő hat fogorvosából öt szakember szeptember 2-ától szeptember 13-áig. Ez idő alatt kizárólag elsősegélyt nyújtanak a betegeknek.

24
júl

Új sebész főorvos a Rákos úti szakrendelőben

Dr. Szabó Tamás sebész főorvos 41 évnyi munkaviszony után idén május 31-én nyugdíjba ment. Majd június 4-én munkába állt a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Rákos úti telephelyén.

25
márc

Kezdődik a szűrőkampány

Áprilisban kezdődik a „Kampány az egészségesebb kerületért” program a Dr. Vass László Egészségügyi Intézményben. A részletekről Dr. Wallner Éva főorvos, a kampány koordinátora tájékoztatott bennünket.