Szociális

11
márc

Véradás a Közösségi Házban

A Magyar Vöröskereszt XV. kerületi Szervezete és a Polgármesteri Hivatal március 20-án (csütörtökön) 13-18-óráig véradó-napot tart a Zsókavár utcai Közösségi Házban (Zsókavár u. 15.).

10
márc

FELHÍVÁS

Budapest Főváros Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata úgy döntött, hogy kedvezménykártya-programot indít a 60 év feletti kerületi lakosok számára. A kedvezménykártya elnevezése „60+ Levendula XV.”

28
febr

Korszerűsödik a Kontyfa

A Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola épületegyüttesét 1972–ben építették. Az intézményben utoljára 2001–ben végeztek kisebb felújításokat, így modernizálása igencsak időszerűvé vált.

28
febr

Beszerelték az új digitális röntgengépet

A Rákos úti Szakrendelő második emeleti röntgenosztályán beszerelték az új digitális röntgenberendezést. A műszaki próbát követően, várhatóan március második felében áll „szolgálatba” az új röntgengép.

19
febr

Szeszélyes időjárás, fájós napok

Egyik nap még vastag kabátért, sapkáért, sálért nyúlunk, hogy ne fázzunk a fogcsikorgató hidegben, majd a következőn már szinte el is felejtjük a tél viszontagságait, fürdőzünk a napfényben.