egyéb

23
júl

Nyílt vízen szabályosan

A Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni – hívja fel figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürödnek tiltott helyen. Tavaly a Dunából negyven holttestet emeltek ki, négy haláleset volt fürdőzéshez köthető. A BRFK közlése szerint a tragédiák jelentős része megelőzhető a fürdőzés szabályainak betartásával, felelős strandolással és sportolással. A sérülések és halálesetek elkerülése, valamint a jogszabályok betartatása érdekében a rendőrség rendszeresen, visszatérően tart ellenőrzéseket és intézkedik azokkal szemben, akik a fürdőzés szabályait megszegik.  A rendőrség rögzítette: ha valaki megszegi a szabályokat, 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

23
júl

Szombattól Kőbánya-Kispest és Göncz Árpád városközpont között metrópótló autóbusszal utazhatunk

A közúti közlekedésben is változások lesznek.

22
júl

Ikerterhes kismamának segített egy kerületi rendőr

Rendőrautóval vitte kórházba a vajúdó nőt.

22
júl

Megújul a Wesselényi utcai kispiac

Nemcsak a piac, hanem a környezete is megújul.

22
júl

Film készült a zsinagógáról

A Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola egyik 9. évfolyamos diákja filmet készített a zuglói zsinagógáról.  A 15 esztendős Krauth Eszter által készített videóban a Thököly úti zsinagóga múltjáról és jelenéről esik szó. A film számunkra is fontos lehet, mert a zuglói zsinagóga a történelem viharai miatt nemcsak a XIV. kerületi izraelita hitközségnek, hanem a pestújhelyi és az újpalotai zsidó embereknek is „otthona” lett.