Döntött a testület: változnak az óvodai körzethatárok

Átlagos olvasási idő: 2 perc
Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Az idei év utolsó ülését tartotta a képviselő-testület december 17-én. A képviselők elé húsz előterjesztés került, köztük olyan fontos témák, mint a 2020-as év gazdálkodását érintő döntések és a kerületi óvodákkal kapcsolatos módosítások.

Az ülés elején köszöntötték dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella röplabda-mesteredzőt, akit december 6-án a magyar sport kategóriában díjaztak Prima Primissima Díjjal. Ugyancsak köszöntötték dr. Király Balázst, a Zsókavár utcai gyermekorvosi rendelő orvosát, aki a HáziPatika.com által kiírt pályázaton nyerte el az Egészséghős-díjat november végén.

A köszöntők után letették esküjüket a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzata (GYIÖK) tisztségviselői. Gábor Balázs Imre diákpolgármesteri, Fazekas Réka és Hábenczyus Maximilián alpolgármesteri, míg Nagy Luca jegyzői feladatokat lát el a következő egy évben.

Az ünnepi percek után Cserdiné Németh Angéla polgármester bejelentette, hogy dr. Lamperth Mónika jegyző december 31-én távozik a hivatalból. Sikeres pályáztatást követően utódja dr. Filipsz Andrea eddigi aljegyző lett, aki 2020. január 2-ától tölti be a hivatalt.

  • Elfogadták a képviselők az önkormányzat 2020. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló rendeletét, amely a 2020-as költségvetés elfogadásáig lesz érvényben.
  • Módosították az ösztöndíjak és önkormányzati elismerések adományozásáról szóló rendeleteket.
  • Meghatározták, hogy a képviselő-testület 2020 első félévében hét rendes ülést tart majd: február 4-én, február 25-én, március 3-án, április 7-én, május 5-én, június 2-án, valamint június 30-án.
  • A grémium több, előzetes kötelezettségvállalásról is döntött. Többek között a Szántóföld utca 3. alatt a torna- és rendezvénycsarnok megvalósításához szükséges tervkorrekcióra bruttó 5 588 000, a Hősök útja 3. szám alatti orvosi rendelő felújítási terveinek elkészítésére nettó 5 000 000 forint, a házasságkötő terem felújítására bruttó 6 350 000, a polgármesteri hivatal „C” épületének tetőfelújítására nettó 4 600 000, míg az önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok működtetési, irányítási koncepciójának kidolgozására bruttó 31 750 000 forintot biztosított.
  • Az következő nevelési évre az önkormányzati fenntartású óvodákban a beiratkozás 2020. május 4-étől 8-áig tart az óvodai nyitvatartási időben. Arról is döntés született, hogy az Újpalotai Összevont Óvoda egyes tagóvodáinál módosulnak a kötelező felvételt biztosító körzethatárok. (Erről későbbi Életképek lapszámban részletes tájékoztatást adunk.)
  • Az észak-pesti főgyűjtő építésével összefüggésben úgy döntött a testület, hogy a Mogyoród útja mentén fekvő három önkormányzati tulajdonú ingatlant a főgyűjtőt építő konzorciumnak bérbe adja 2019. december 18-tól 2021. április 30-ig.

A következő testületi ülés 2020. február 4-én, kedden délelőtt 9 órakor kezdődik.

(A testületi ülések élőben és felvételről is megtekinthetők az onkormanyzati.tv és a bpxv.hu honlapokon.)

Comments are closed.