Azért van annak valami bája, hogy a Pólus Center nagyáruházaiban eladják a palackos ivóvizet, tegyük hozzá, méregdrágán, egy olyan országban, amelynek vezetékes ivóvize kiváló minőségű. Nem nagyon indokolja semmi, hogy a vizet, melyről azt állítják, mennyi ásványi anyag van benne, nálunk is úgy árulják, mint a világ szennyezett ivóvízzel vagy vízhiánnyal küzdő országaiban. Aztán pedig másvalakik a patak partján kénytelenek
Mintha a zúgó szélvihar kapta volna föl, úgy tűnt el a cukrászda az Újpalotai Közösségi Ház és az áruház közötti területről a Fő téren. Decemberben még megvolt, aztán huss. Nemrég már csak a hűlt helyét találtuk. Mutatjuk, hogy milyen volt. Többször poénkodtunk a tetején virító betűk hiányáról. Ukrászda volt, nem is cuki. De ez most már a múló idő homályába vész.
Mindenkinek megvan a maga fája. A Pestújhelyen tanító és élő pedagógusnak, Varga Árpádnak mondjuk kettő is van, méghozzá két 1907-ben ültetett jegenyefája, melyeknek gondosan őrzi a történetét. Van mondjuk a tanár úrnak egy száztíz éves szőlőtőkéje is, kecskecsöcsű fajta, jó tíz centi vastag a tőke dereka, és még mindig terem (na jó, annyit azért nem, hogy bor is legyen belőle).
Valamikor február elején készítettem ezt a felvételt. Álltam a buszmegállóban, esett az ónos eső, csúszkáltak a férfiak, vonszolták magukkal a bevásárlószatyrokat az asszonyok. Érkezett egy idős úr, fura tárgyat helyezett a buszmegálló előtti ládára. Egy kiszolgált öreg ásó volt kopott nyéllel. – Mit akar ezzel? – fordultam hozzá kíváncsian. – Csak nem ásni szeretne a kertben? Még fagyos a föld.
médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja
