Novemberben újra egészségnap

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Ismét megrendezi hagyományos egészségnapját a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény. A programok november 16-án reggel 8 és délután 2 óra között egy helyszínen, a Rákos úti szakrendelőben lesznek.

– Az idei programban újdonság lesz, hogy a szájsebészeti szakrendelésünkön szájüregi szűrést is végzünk – mondta Sándor Gyuláné asszisztens, a program egyik fő szervezője. – Sajnos szemészeti vizsgálatokat nem tartunk, illetve a Magyar Vöröskereszt sem szervez véradást aznapra, ám ezeken kívül minden programot meg tudunk valósítani, amelyekkel a korábbi években is találkozhattak az érdeklődők.
Többek között számítani lehet egészségügyi tanácsadásokra, a szokásos szűrővizsgálatokra és a különleges termékbemutatókra is, amelyekhez csak tajkártya szükséges a kerületi lakosoknak. Melykó Irén vezető asszisztens, a program másik koordinátora azonban fontosnak tartotta még egy dologra felhívni a figyelmet.
– Idén ősszel ismét eljön hozzánk a mammográfiás szűrőbusz, ez a vizsgálat a 40 év feletti hölgyeknek különösen ajánlott. Ehhez azonban előzetesen beutalót és időpontot kell kérni a nőgyógyászaton. Erre november 16-ig minden munkanapon lehetőségük van a hölgyeknek – mondta a vezető asszisztens.

Mammográfiás szűrés/Fotó: XV Média, Vargosz

Mammográfiás szűrés/Fotó, archív: XV Média, Vargosz

Az egészségnapot tehát a szokásos menetrend szerint szervezik. Lehetőség lesz csontsűrűség-, EKG-, urológiai, érszűkületi, légzésfunkció és hallásvizsgálatra (remélhetőleg nőgyógyászati és mellkasröntgen-vizsgálatokra is), állapotfelmérésre és nyirokérkezelésre. Fontos tudni, hogy a laboratóriumi szűrés – kizárólag a kerületi lakosoknak – ezúttal sem pótolja majd a beutalós vizsgálatokat. A szakrendelőben ezen a szombat délelőttön diabetológiai és táplálkozási tanácsadások, ingyenes masszázsok, valamint különleges termékbemutatók és kóstolók is lesznek.
Az elmúlt évek tapasztalata, hogy az érdeklődők többsége azok közül kerül ki, akik amúgy is rendszeresen megfordulnak az egészségügyi intézményekben.
– Jó lenne, ha azokat az embereket is el tudnánk érni, akik eddig távol tartották magukat a szűrővizsgálatoktól – hívták fel a figyelmet az egészségnap koordinátorai. – Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy ha időben felfedezzük, akkor a legtöbb betegség gyógyítható. Ezek az egészségnapok a szemléletformáláson kívül erről a gyógyulási esélyről is ­szólnak.

Comments are closed.