Tag: református

1
nov

Püspöki áldás az urnatemetőre

Rendhagyó hálaadó istentiszteletet tartottak a Régi Fóti úti evangélikus templomban október 20-án, ahol felavatták az újabb urnatemetőt. Rendhagyót, mert a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség életében ritkán fordul elő, hogy a vasárnapi hálaadó istentiszteletet nem a helyi lelkész – Ponicsán Erzsébet –, hanem az egyházmegye valamelyik vezetője celebrálja.

31
jan

A „tűtornyos” templom

Rákospalota református közössége már a XVII. századtól bizonyíthatóan létezett, az idők folyamán többféle épületben gyűltek össze a hívek. Rákospalota-Óváros jelenlegi templomát 1938-ban kezdték építeni, három év alatt készült el. Az építkezés elkezdését az is elősegítette, hogy az egyházközség ajándékba megkapta a várostól a Kossuth utca 1. szám alatti telket, ahol a régi községháza állt – írja a www.rpovaros.hu.

7
jún

Felszentelték Újpalota második templomát

Több mint háromszáz gyülekezeti tag volt jelen.

30
jan

Új év, új templom

A templommal és a kiszolgáló helyiségekkel kapcsolatos munkák várhatóan január végére befejeződnek.

18
dec

Szenteste, szalmán az új templomban

Református istentiszteleten jártunk az Újpalotai Közösségi Házban. Összeismerkedtünk a Leszkó-gyerekekkel, Lillával, Vilmossal és Barnival. Megnéztük az Újpalotai Református Gyülekezet tanulságos karácsonyi élőképeit, a nagyobbacska és a kicsiny gyerekek ügyes együttműködését a színpadon. Mutatjuk.  Az előadás végén aztán tettünk a friss decemberi verőfényben egy nagy sétát. Ellátogattunk a Száraznád utcába, hogy megnézzük a gyülekezet – és Újpalota – épülő új templomát.

Read more