Szenteste, szalmán az új templomban

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Református istentiszteleten jártunk az Újpalotai Közösségi Házban. Összeismerkedtünk a Leszkó-gyerekekkel, Lillával, Vilmossal és Barnival. Megnéztük az Újpalotai Református Gyülekezet tanulságos karácsonyi élőképeit, a nagyobbacska és a kicsiny gyerekek ügyes együttműködését a színpadon. Mutatjuk. 

Az előadás végén aztán tettünk a friss decemberi verőfényben egy nagy sétát. Ellátogattunk a Száraznád utcába, hogy megnézzük a gyülekezet – és Újpalota – épülő új templomát. Szép modern templom lesz, a hívek is egyre kíváncsibbak rá. A külső vakolás van még hátra, és a belső munkálatok közül is sok minden hiányzik, de már szerkezetkész az épület, áll a karzat betonja. Látszik, hogy két kis terem lesz odafönn. Amikor ott jártunk, a gondnok úr is megszemlélte a munkálatokat.

Fogarasi Gábor tiszteletes vitte körbe a közösséget, és örömmel újságolta, hogy néhány napja fűtés is van a templomban. Padló- és falfűtés lesz benne, már most azt lehet érezni, hogy kellemes a levegője, a munkások sem fáznak, tudnak a téli hónapokban tüsténkedni. Kinn a szabadban persze minden úgy néz ki, mint bármilyen más építkezésen. Halomban a sitt, a tereprendezéshez meg kell várni a jó időt. 

Az eredeti elgondolások szerint decemberre lehetett várni, hogy elkészül a templom, kicsit csúszik most a határidő, a március 15-e tűnik tarthatónak, mondta a bejáráson Fogarasi tiszteletes. Egy hölgy azt mesélte, mindez nem fogja megakadályozni őket abban, hogy szenteste összetalálkozzanak, együtt legyenek gyerekekkel, felnőttekkel. – Hozunk szalmát, arra ülünk – mondta vidáman a hölgy, és megnyugtatott, nem lesz gond a kényelmetlenségből, mindenképp szeretnének a templomukban imádkozni, zsoltárokat énekelni. 

Itt tartunk most. Lillának, Vilinek és Barninak – akik a nagymamánál töltik a karácsonyi időszakot – még pár hónapot kell kibírniuk, és akkor mehetnek végre a Száraznád utcába. Hamarosan birtokba vehetik a csinos építményt.

Amikor majd kész lesz, elővesszük ezeket a képeket. És elmondhatjuk, hogy ilyen volt,  nem sokkal azelőtt, hogy teljesen elkészült. 

Boldog karácsonyt a gyülekezet minden tagjának! (PP, 2017. december 18.)

Képek a befejezés előtt álló Száraznád utcai református templomról

 

One Comment

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.