Kosártanoda gyerekeknek

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A REAC Kosártanoda február elején Budakeszin debütált. A kerületi gyerekek a Magyar Kosárlabda Szövetség Kosárpalánta-fordulójában léptek először a nyilvánosság elé. A sportiskola legifjabb szakosztálya alig néhány hónapja, 2020 nyarán alakult, az érdemi munkát azonban csak a tanév kezdetét követően tudták elkezdeni.

– Nem könnyítette meg a helyzetünket a járvány – mondta Halm Roland, a szakosztály vezetője. – Alig, hogy elkezdődött a tanítás, máris lehetetlenné vált az iskolai munka. Szerencsére a Szent Korona Általános Iskolában dolgozhattunk, és sikerült egy húsz fős csapatot kialakítanunk.

Az alsó tagozatos (elsős és másodikos) gyerekek az őszt még a játékkal való ismerkedéssel töltötték. Az első színre lépésük a Magyar Kosárlabda Szövetség Kosárpalánta versenyrendszerének novemberi fordulója lehetett volna, ám sportiskola szakemberei a vírushelyzet miatt azt a szereplést még nem vállalták. Most, februárban azonban már a soron következő fordulóban ott voltak Budakeszin, ahol az U9-es vegyes csapat nagy lelkesedéssel vett részt a játékos feladatokban.

– Jó volt látni, hogy a gyerekek mennyire élvezték azt, amit csináltak. Ez ugyanis az alapja annak, hogy minél előbb megszeressék a kosárlabdázást.

Ebben pedig nagy segítségükre lehet a szakosztály vezetője, Halm Roland, aki a 90-es évek magyar kosárlabdasportjának egyik legismertebb alakja volt. A közel száz válogatottsággal rendelkező bedobó a címeres mezben és a klubcsapataiban is kimagaslóan szerepelt. A válogatottnak az 1998-as salgótarjáni selejtezőn az ő utolsó másodperces triplájával sikerült legyőznie a világbajnoki ezüstérmes oroszokat, amely siker hosszú idő után Európa-bajnoki részvételt jelentett a számunkra. A Honvéddal, a Körmenddel és az Albacomppal pedig négy magyar bajnoki- és hét kupagyőzelmet ért el.

– A REAC Kosártanoda célja, hogy az alsó tagozatos gyerekekkel megszerettesse a játékot, illetve, hogy játékos formában elsajátítsák a kosárlabdázás alapjait. Ezt követően kerülnének majd a gyerekek olyan klubokhoz – remélhetőleg a Budapesti Legyőzhetetlen Feketékhez, akik a kerületben működnek –, ahol már csapatszinten és versenyszerűen kosarazhatnának.

 

Comments are closed.