Tag: Rákospalota

13
aug

Repül a nehéz csizma

Ki tudja, hol áll meg. A szójátékot a parasztolimpia csizmahajító versenyszáma során csíptük föl a Régi Fóti úton, ahol a Rákospalotai Örökségünk Egyesület immár harmadízben rendezett falunapot. A szervezők jókora pusztaságba invitálták a közönséget, elmúlt a hőhullám, ellenben fújt a szél, mint a rosseb. Mindez nem zavarta az érdeklődőket és a fellépőket abban, hogy jól érezzék magukat. Így voltunk ezzel

Read more

10
aug

Falunap a határban

A program egész nap ingyenes!

20
júl

Nyugdíjba vonult, és énekel

Akad köztünk azért olyan is, akinek nyugdíjba kell vonulnia ahhoz, hogy színpadra merjen állni. Miközben sejtjük, hogy egészen más baráti társaságban énekelni, és megint más kiállni a színpadra, és ott megmutatni, van-e a torkunkban annyi szufla, hogy azzal másokat is boldogítsunk. Kmecz Béláné Gömöri Mária meglépte ezt a bátor lépést. Kereskedőként élte az életét, nyugdíjba vonulása után pedig rendszeres látogatója

Read more

18
júl

A hátán pörgő világbajnok

Megúszta a gyermek tehetségkutató műsorokat. Szerencsére nyolc évvel ezelőtt, amikor a Csillag születik-ben debütált, nem hitte el, hogy felért a csúcsra. Nem szédítették el a későbbiekben sem a „gyerekszeletelés” tévés forgatásaival. Az okos tekintetű dorogi fiú megkapta a segítséget szüleitől, a tanáraitól és a mentoraitól ahhoz, hogy ne dőljön be a csalafinta kameráknak. És tudja józanul kezelni, ha a közönség

Read more

7
júl

A legrutinosabb mentőápoló

Beleszerettem a kerületbe és a kollektívába.