Az ember, aki vízimalmot akar Pesten

Átlagos olvasási idő: 5 perc

Merk Péter önkormányzati képviselő a fejébe vette, hogy újraépíti a Rákospalotán kultikus helynek számító Liva-malmot. Nem most határozta ezt el, évtizedes álma. Sokan mondják, hogy a képviselő voltaképpen szélmalmokat kerget. A Liva-malommal kapcsolatos közléseink azt a célt szolgálják, hogy megvilágítsuk a kerületi identitást befolyásoló bonyolult kérdéskört.  

Érdekesség, hogy miközben a képviselő-testület szeptember 26-án éppen a Liva-malom körüli Merk-féle előterjesztés megvitatására készülődött, a képviselő kis időre elszökött, és megmutatta a helyszínen, hogy voltaképpen mit akar. Erről közlünk itt elöljáróban egy videofelvételt, hogy azok is tisztában lehessenek a Liva-malom-üggyel, akik nem errefelé élnek.

Bonyolítja a helyzetet, hogy Merk úr nemrég kilépett a testületi üléseket a nyáron bojkottáló Fidesz-KDNP-frakcióból. Előterjesztésének – ami azt célozta, hogy tekintsék át a Liva-malom ügyében született elmúlt évekbeli döntéseket – ez különös fényt kölcsönzött. 

E posztot afféle felvezetésnek szánjuk. A testület támogatta a Merk-féle javaslatot. Nem arról született döntés, hogy a Liva-malom (és a közelben lévő 3 és fél hektáros terület, a Nevesincs tóval) legyen az új rákospalotai múzeum központi része, ez egyelőre elgondolás, melyben kétségkívül akadnak romantikus betétek. A környéket bejárva mégis azt kell mondanunk, nem teljesen légből kapott dolog, amit Merk Péter építgetni kezdett. Végső soron azt szeretné, hogy újra legyen vízimalom Budapesten, azt pedig a közeli tó vize meg a Szilas-patak táplálná (mint régen). Az új interaktív múzeumnak nevet is adott: LÁPok Háza (melyben a LÁP azt jelenti: Legyen Áldott Palota!).

A Liva-malom ügyére az ősz folyamán többször visszatérünk. Most annyit teszünk, hogy megmutatjuk, milyen volt a vita a szeptember 26-i képviselő-testületi ülésen. Merk Péter Liva-malomról szóló előterjesztését 13 igennel és 3 tartózkodással fogadta el a képviselő-testület. A Fidesz-KDNP sorait erősítő Bencsics Lászlóné, Agárdi János, Báder György, Csonka László, Gyurkovics Miklós és Lehoczki Ádám nem támogatta a LÁPok Háza, az új Rákospalotai Múzeum koncepciójának előterjesztését.

Részletek a Liva-malommal kapcsolatos vitából

Agárdi János (Fidesz-KDNP): – A LÁPok Háza nem alkalmas múzeumnak. Szeretném látni azt a felelős muzeológust, (aki kimondaná), hogy ott Madarász Viktor-kiállítást lehet rendezni. Azt, hogy a LÁPok Házában két ekét meg két rozsdás traktort kiállítok, az egészen más. Az őrzésről és a fenntartásról ki gondoskodik? Megint lesz két párhuzamos múzeum Rákospalotán? Régen ott lehetett, mert az (a Kossuth utca) Palota központja volt. Ez ma már nem kézenfekvő. Hogy közlekedünk oda? Jópofa dolog lenne lovaskocsival vagy lóháton megközelíteni a múzeumot, de közlekedési eszközzel ma és az elkövetkező időben út és infrastruktúra nélkül nem létezik.

Matlák Gábor (Liberálisok): A Liva-malom alkalmas múzeumi feladatokra. Ha újra felépül a vízimalom, és ott vannak a tárlók, az akár még stílusos is lehetne. A Liva-malmot annyiból helyre lehetne hozni, mint amennyit a tervezésre költenénk.

Dr. Pintér Gábor (Fidesz-KDNP): Az előterjesztéssel az a gondom, hogy nem visz előre a Liva-malom megvalósításához… A Liva-malom nagyon fontos építészeti érték, és nagyon nagy dolgot ki lehetne hozni belőle, de az előterjesztés nem arról szól, hogy a Liva-malom meg tudjon újulni. Hogy mit és hogyan kellene benne létrehozni, az egy másik kérdés… A (jelenlegi) múzeumnak sokkal több értéke van, mint amennyit a Liva-malomba be lehetne zsúfolni.

Szilvágyi László (LMP): – Pintér úr, biztos emlékszik rá, hogy az előző ciklusban zárt ülésen vettük meg a Liva-malmot, hatalmas tervekkel. Azóta eltelt három és fél év. Tizenegy határozatot hoztunk ebben a témában, és nem történt semmi. Azt mondani, hogy mi visz közelebb a megoldáshoz, azt az ön szájából (hallani) érdekes. Eddig 30 millió forintot nyelt el a Liva-malom, csak ez nem látszik. Merk Péter előterjesztésének lényege, hogy ez hogy lehet. A Liva-malom-kérdés régi probléma, támogatható a nullpont, és azután lehet beszélni falumúzeumról vagy LÁPok Házáról. De száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ebből előbb lesz valami, mint a Rákospalota városközpontból. Annak ellenére, hogy annak tervezésére még legalább 60 milliót el fogunk szórni.

Gyurkovics Miklós (Fidesz-KDNP): – Arra hívnám fel Merk Péter képviselő úr figyelmét, hogy ne legyen eszköz a politika kezében… Király Csaba és a baloldali politikusok eddig kinevették a Liva-malommal kapcsolatos elképzelései miatt. Most támogatni fogják, nyilván nem meggyőződésből, hanem politikai megfontolásból, mert jó lesz az ön szavazata a következő időszakban. Ezen gondolkodjon el, mielőtt „helytartózik” (Merk több ízben helytartótanácsnak nevezte a Fidesz-frakciót, melyből nemrég kilépett – A Szerk.) Nagyon érdekes és fura ez az előterjesztés. Egyáltalán nem való múzeum oda.

Victorné dr. Kovács Judit (Fidesz-KDNP): – A LÁPok háza a helyi identitást őrző kiállításként jönne létre, gyakorlatilag a helyi folklór bemutatására törekedne. Mielőtt elkezdünk róla vitatkozni, érdemes volna megnézni, van-e rá példa máshol. Nagybörzsönyben is van vízimalom, amit egy család üzemeltet, a helyreállításhoz Európai Uniós támogatást kaptak, Jásdon szintén családi vállalkozásban állatfarmot működtetnek a malom mellett, a mohácsi malom is EU-forrásból épült. Érdemes megnézni, hogy ahol van ilyen, hogyan teremtettek hozzá forrást és helyi közösséget, nem nehéz elkérni a költségvetésüket, és akkor megtudhatjuk, mennyi a kiadás és a bevétel. A tájékozódásra azért van szükség, hogy lássuk a megvalósíthatóság esélyeit. A jó példákat át lehet venni, a rosszakból okulni lehet.

Báder György (Fidesz-KDNP): – Ez nem múzeum, ez egy helytörténeti kiállítás (lenne). Elég „láposnak” érzem, hogy a kerület mindenféle emlékét odavisszük a Liva-malomba. Azt, hogy egy 8-szor 8 méteres helyre odategyünk egy múzeumot, egyszerűen nem tudom elképzelni. Ha építünk hozzá másik nyolc épületet, akkor oké. De akkor végig kell gondolni, hogyan közlekedünk. A Liva-malom környékén nincs hely. Át kellene gondolni ezt a múzeumosdit, főleg a lápot, melyről én azt tudom, hogy nagyon furcsa földi képződmény: el lehet benne süllyedni.

Király Csaba (RÁTE): – A pénznyelő automata az a 30 „milla” volt, ami úgy eltűnt, hogy semmi látszata nincs. Merk Péter szándéka és célja a környezet- és hagyományvédelem. Ezzel senkinek nem volt gondja. A hogyannal volt eddig baj. A képviselő úr tisztességes szándékát ürügyül felhasználva elfolyattak úgy 30 milliót, hogy bármi történt volna a helyszínen. Tabula rasa-t kell csinálni, meg kell nézni, hogy kik és mire költötték el a pénzt, utána jöhet a megvalósítás. De lőtte tudnunk kell, hogyan nyelte el az automata a pénzt. Ezért támogatom a Liva-malommal kapcsolatos előterjesztést.

Bitvai Nándor (Fidesz-KDNP): – Hozzászóló képviselőtársaim a határozati javaslatot elfelejtették elolvasni. Ez felkéri a polgármestert, hogy az ingatlannal kapcsolatos intézkedésekről, a felelősökről és a költségekről számoljon be. A javaslat nem arról szól, hogy a Rákospalotai Múzeum ott legyen, lakossági fórumot szeretne összehívni ezzel kapcsolatban. Nem értem a pánik okát. A képviselő úr a helytörténeti adottságoknak megfelelő múzeumot szeretne, amit én nem neveznék múzeumnak, skanzennek vagy bemutatóteremnek hívnám.

Hajdu László (polgármester): – A Liva-malom nagyon fontos hely számunkra, láttam a szüreti felvonuláson, hogy a hagyományok ápolása milyen fontos. Van olyan érzésem, hogy a lakossági fórumon, amelynek megtartására kötelezne a javaslat, igen jól fogadnák a rákospalotaiak Merk Péter elgondolásait. Amit Péter akar, az a nép hangja.

Merk Péter (Tiszta szívvel-Tiszta kézzel Rákospalotáért): – Ha Lotz Károlynak nem derogált a Liva-malomnál festegetni, miért lenne probléma, hogy Madarász Viktor képeit ott állítsuk ki? Mondják, hogy nincs hely. De hát ott állt az ingatlanon még három épület, volt a gépház a gőzgéppel, volt Mariska néni parasztháza, amit feltétlenül vissza kellene építeni, az öccsének a háza szintén ott állt. A közlekedésről valamit. Hol lehet olyan múzeumot találni, ami lovaskocsival bejárható? Elmehetünk a tóig, visszajöhetünk, ez azért nem egy negatív dolog. Van utunk, vannak közművek. Minden a rendelkezésünkre áll. Nem kell elkeseredni azért, hogy Rákospalotának lesz egy újabb múzeuma, vidámabb arcot kérek hozzá. A malom nem jobb- vagy baloldali. Azt, hogy Rákospalotának újra vízimalma legyen, a gyermekeinkért tegyük. A nád- és a jégvágás, a halszaporítás és a kenyérsütés érdekes lehet az iskolás gyerekek számára. A Liva-malom udvarán sátras lagzit lehet tartani, palotai rétest lehet sütni, lehet kosarat fonni, nemezelni, tudunk foglalkozásokat, bemutatókat tartani. Ma már a múzeum nem azt jelenti, hogy a gyerek poros tárgyak között vigyázzállásban toporog. Interaktív bemutatóteret tervezünk erdei iskolával ősláppal és természetvédelmi területtel. Itt vagyunk a Paradicsom közepén, de mindenki vonyít, és a pokolra akar menni. Ahelyett, hogy leülne a Paradicsomban, és élvezné a madárcsicsergést.

A teljes ülés megtekinthető itt. A Liva-malommal kapcsolatos vita 2:09:50-nél kezdődik.

Összefoglalás

1. Valamikor régen volt egy működő vízimalom Rákospalotán, ami a rendszerváltás után megsemmisült. (A XV. kerületi blog itt írt róla.)
2. Nagyon sok pénzt költöttek a helyreállítással kapcsolatos elgondolásokra (voltaképp erről is szólt a városházi vita)
3. Jött Merk Péter, és kezdeményezte, hogy rendezzék a malom körüli ügyeket.
4. A képviselő LÁP-ok Háza néven kulturális-oktatási-környezetvédelmi centrumként is funkcionáló, a helyi hagyományokat felújító kiállítóhelyet szeretne. Javaslata azt célozza, hogy kezdődjön erről társadalmi vita. (PP, 2017. október 1. Rab László)

7 hozzászólás

  1. 2017. 10. 01. at 19:26

    Aki vette a fáradságot és becsülettel végigolvasta, illetve a képviselő úr, a megszállott környezetvédő elképzelését mérlegelte annak írom ezt a kis hozzászólásomat. Nem tesztelés arra, hogy eljutottál e eddig a téma tanulmányozásában. A Liva malom a Szilas patak partján működött anno, a vizet a patak biztosította, új eszközökkel visszaállítható lehet a régi malom nosztalgia őrlésre, turista látványosságként. Ezzel is tisztelegve a hagyományaink ápolása emlékeinknek. Merk Péter környezetvédő megszállottan hisz ebben sok sok év óta. Mára már számottevő támogatókat tudhat maga mögött. Ez az ötlet a vállalkozói tőkét is érdekelheti, hiszen itt egy komplex idegenforgalmi központ jöhet létre, amely Rákospalota egykori kultúrájának állíthatna hiteles emléket.

  2. 2017. 10. 01. at 19:30

    Aki vette a fáradságot és becsülettel végigolvasta, illetve a képviselő úr, a megszállott környezetvédő elképzelését mérlegelte annak írom ezt a kis hozzászólásomat. Nem tesztelés arra, hogy eljutottál e eddig a téma tanulmányozásában. A Liva malom a Szilas patak partján működött anno, a vizet a patak biztosította, új eszközökkel visszaállítható lehet a régi malom nosztalgia őrlésre, turista látványosságként. Ezzel is tisztelegve a hagyományaink ápolása emlékeinknek. Merk Péter környezetvédő megszállottan hisz ebben sok sok év óta. Mára már számottevő támogatókat tudhat maga mögött. Ez az ötlet a vállalkozói tőkét is érdekelheti, hiszen itt egy komplex idegenforgalmi központ jöhet létre, amely Rákospalota egykori kultúrájának állíthatna hiteles emléket.
    Ha ez a terv megvalósul egy adósságot fogunk törleszteni, amely Rákospalota történelmének, hagyományainak és lokálpatrióta elkötelezettségeknek visszatükröződése. Sokan vagyunk akik ezt szeretnénk megvalósítani és csatlakozni Merk Péter lokálpatriótához.
    Sok tisztelettel.
    Hajdu László XV. ker. polgármestere

  3. Lamperth Mónika-
    2017. 10. 03. at 06:26

    Nagyon szép környezetben van a malom. Aki teheti, sétáljon el arra.

  4. Volentics Vera-
    2017. 10. 03. at 16:01

    Ismerem a malmot,illetve az arról készült terveket, elképzeléseket is!Több bejáráson is részt vettem! Sajnos sok mindent elhordtak már onnan!Egyetértek azzal,hogy ha a népi hagyomànyaink megörzésében nem adunk teret a tenniakaróknak….ha… nem segitjük a megvalósitást, akkor ismét elveszitjük..nemcsak a jószándékot..de a hitében,a tervek a tettek megvalósitását elszántságban erős tenni akaró emberek
    jóindulatát ! Mentsük meg a Liva malmot és a környezetét is!

  5. 2017. 10. 03. at 19:42

    Köszönjük a hozzászólásokat, sokakat érint és érdekel a malom ügye, örömmel tesszük közzé az álláspontokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem valami hagyományos múzeum szerepel a tervekben, ma már ennél sokkal többre van lehetőség. A tó és a malom elképesztően modern környezetben van, vadregényes a környék, miközben átszeli egy autópálya. Igazi kihívás a mérnököknek és azoknak, akik az elhagyatott területek civilizálásával foglalkoznak. Üdvözlettel

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.