RÖFI: az Újratervezés rendezője nyerte a közönségdíjat

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Moziztunk szombat este. A Csokonaiban jártunk, a VIII. Rákospalotai Rövidfilmszemle (RÖFI) darabjait láttuk. Kitűnő kisfilmeket neveztek az alkotók a programba.

Az első opusz ezen az estén Szilágyi Fanni Minden vonal című kisfilmje volt, a pompás női szereplőgárda (két idősebb és két fiatal színésznő) Romániába igyekeznek egy öreg csotrogánnyal, éspedig azért, hogy a Magdi nevű lány testvére Európa szívcsakrájánál szülhesse meg gyermekét. A modern hányódás metaforája a kisfilm, a tudománytalan ostobaságok vezérlik életünket, mindennek bedőlünk, kergetünk valami baljós illúziót, és akkor kiderül, hogy a boldogság nem feltétlenül Resicabányán van. A gyerek szerencsésen megszületik, a kocsiban hányódik egy dúla is. A világ végén vagyunk, az ezoterikus mama itt találkozik a jövő generáció reprezentánsával. Jó film, nagyon erős képekkel és szöveggel. Igazi dráma.

Nincs híján a drámai jeleneteknek Szabó Virág Welness című kis remeke sem. A film Tóth Krisztina A váll története című novellájából készült, Csonka Ibolya és Egri Márta pompásan alakítja a két idős hölgyet, akik azon fáradoznak, hogy új impulzusokkal  dobják fel szorongásos életüket egy wellness szállóban, ahol éppen nyaralnak. De aztán feltűnik egy férfi… 

Igazi kis mestermű Dombrovszky Linda A kockaember című filmje, a hétköznapi kisember elbukásának jól megrajzolt története, nagyon eredeti jelenetekkel. Az életét percről percre pontosan megtervező főhős valamiféle Lego-gyárban dolgozik, nyugdíjba küldik, ettől felborul, mert úgy véli, volna még hátra 62 napja az aktív idejéből. Nem bírja elviselni az idő előtti mellőzést, belehal a lelki sérülésbe. A totálprecíz ember-gép kiüresedése, amit látunk. A végén van egy csavar, amivel nem tudunk mit kezdeni. A férfi minden nap elcsór egy kockát, amiből elhalt párja óriás portréját akarja elkészíteni. Érdekes, de valahol ott már vége van, amikor az agyontervezett ember élete véget ér.

Tóth Barnabás Van egy határ című filmje 1949-ben játszódik, valós események alapján készült. Egy apa a kisfiával élete kockáztatásával jut át a vasfüggönyön, a nyugatra szökés sikerül, a határátkelés után amerikai tisztek hallgatják ki az angolul jól beszélő menekültet. Mindent elmond, hátrahagyott családjára, barátaira, kapcsolataira vonatkozóan is mindent feltár az életéről. Nem tudja, hogy a saját sírját ássa ezzel, mert a határ fiktív, azért telepítették, hogy így kapcsolják le a hazai ellenséget. A főszereplő Hajdu Szabolcs filmrendező hatásosan alakítja az apát, erős az alapanyag, szíven üti a sztálini államszocializmus ismerőit és a fiatalabb érdeklődőket is. Hogy hány helyen volt ilyen „kamuhatár”, az megérne egy misét, utánanézünk.

Tóth Barnabás újabb sikere

És akkor a sor végére maradt a Susotázs (szintén Tóth Barnabás filmje), ami voltaképp egy geg, két szinkrontolmács egy hűtőszekrényes konferencián elkezd üzengetni egy szőke bombázónak, akit az egyetlen magyar szakmai résztvevőnek gondolnak. De aztán tévednek, amiből jókora kalamajka lesz.

Ez a film nyerte végül a VIII. Rákospalotai Rövidfilmszemle közönségdíját. A nézők a kisfilmek levetítése után titkosan szavazhattak a nekik legjobban tetsző alkotásokra. A kicsiny üvegkockát Tóth Barnabás kapta, a végeredményt a RÖFI házigazdája, Tóth Lajos igazgató hirdette ki, aki telefonon értesítette is a nagy sikert aratott Újratervezés rendezőjét a diadalról. Mutatjuk, hogyan. 

Gratulálunk! Az Újratervezést itt lehet megtekinteni. (PP, Rab László, 2017. november 18.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.