Tag: közlekedés

23
szept

Rendőrök az iskoláknál

Minden iskolában rendőr lesz a tanévnyitón – ígérte augusztus végén Reszkető Sándor rendőr alezredes, a XV. kerületi kapitányság KMB alosztályának vezetője.

10
júl

Kerületünk közlekedésének távlati tervei

Első ízben 2011-ben készíttetett közlekedési koncepciót a képviselő-testület, melynek felülvizsgálatát most végeztették el. A kerületi koncepció illeszkedik a Fővárosi Önkormányzat által készített fejlesztési tervekhez, melyek közül hármat emelt ki Német Tibor főépítészi, városfejlesztési és üzemeltetési főosztályvezető.

19
febr

Látni és látszani

A közelmúltban a zebrán gázoltak el egy 14 esztendős lányt a Bánkút utcában, és csak a szerencsén múlott, hogy megúszta könnyebb sérülésekkel.

20
dec

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatója a téli időjárás veszélyeiről

  A téli időjárási viszonyok között az egyik legnagyobb kihívást a fővárosi közúti és közösségi közlekedés zavartalanságának biztosítása jelenti. A közlekedési balesetek megelőzése, felszámolása, a forgalom folyamatosságának biztosítása az erre rendelt szervezetek szoros együttműködését igényli. Igazgatóságunk Műveletirányító Ügyelete állandó kapcsolatot tart a BKK Zrt., a BKV Zrt., a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. diszpécser szolgálatával, továbbá az Országos

Read more