Tag: kiállítás

18
nov

ANNO’ 21: Gyulai Líviusz emlékkiállítás nyílt Pestújhelyen

Az ANNO Művészeti hét rendezvényeinek sorában nyílt emlékkiállítás a Pestújhelyi Közösségi Házban, a szervezők a márciusban elhunyt grafikusművész műveiről készített nyomatokkal emlékeztek Gyulai Líviuszra. Nagy Edit, a tárlat házigazdája kérdésünkre elmondta, 85 kisebb és nagyobb méretű nyomatot készítettek, hogy méltóképpen emékezzenek a Nemzet Művészére, aki fontos szereplője volt a korábbi ANNO-rendezvényeknek (ő tervezte a Pestújhelyi Napok kerekeskutas emblémáját is). A

Read more

30
máj

ARC-a legyen a kerületnek

Május utolsó napjaiban sajtótájékoztatót tartott a Lehet Más a Politika XV. kerületi szervezete. Szilvágyi László két téma miatt kérte a média és azon keresztül a kerületi lakók figyelmét.

– Minisztériumi pályázaton 3 millió forintot nyert a kerület az illegális hulladékok elszállítására, ami jó hír, ugyanakkor elutasították azt az igényünket, melyből a külterületeinket sorompóval és vadkamerákkal szereltethetnénk fel. Ezért azt javasoltuk a kerület vezetésének, hogy ezt a hiányosságot önerőből – ugyanakkora összegből, mint, amennyit a pályázaton nyertünk – pótoljuk, így hosszútávon is megoldható a külterületeink védelme. Ezt a javaslatunkat Cserdiné Németh Angéla polgármester is támogatta.

Szilvágyi László fontosnak tartja, hogy az önkormányzat próbálja feléleszteni a pandémia miatt visszafogottá vált közösségi életet.

– Ehhez olyan programokra lesz szükség, amelyek vonzzák a lakosokat. Ilyen látványos esemény lehetne például a népszerű ARC kiállításnak a Karácsony Benő parkba való hozatala. Ez idén már nem lesz lehetséges, mert a szervezők lefixálták már a helyszínt, de ha időben lépünk, 2022-ben már a kerület lehetne a házigazdája ennek a népszerű eseménynek.

10
márc

A női táska rejtélye

A nőnap előestéjén nyitották meg Pestújhelyen A nő varázsa című kiállítást, éppen jókor, mert igen sok érdeklődő nézte meg a kerámikusok, ékszerészek, textilesek gyűjteményét. A Pestújhelyi Közösségi Ház különben is afféle gyűjtőhelye az iparművészeknek, a kicsiny teremben berendezett tárlatról sütött a szakszerűség és az igényesség. Nem csak azért, mert Diós Gabi, Ujj Zsuzsa és Borsódy Eszter kerámiáit is felvonultatták (írtunk

Read more

22
jan

Magyar kultúra napja – kiállításmegnyitó

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

28
dec

A három grácia

Bevette a budapesti belvárost a három pestújhelyi kiállításról korábban már jól ismert keramikusművész, egyikük mondjuk annyira pestújhelyi, hogy itt él és itt is tanít. Most a Bartók Béla úton, az elegáns újbudai B32 Galériában nyílt közös kiállítás, amelyen Diós Gabi, Borsódy Eszter és Ujj Zsuzsa mutatta be kerámiáit. A Pestújhelyi Közösségi Ház éves tárlatain lehetett korábban találkozni jellegzetes alkotásaikkal, most

Read more