Tag: készülődés

23
dec

Stresszmentes készülődés

Bár a karácsony lényege, hogy nyugalomban, szeretetben együtt lehessünk, az előtte lévő hetek rendszerint feszültséggel telnek. Az ajándékvadászat, a közös ebédekre és vacsorákra való előkészületek, az otthonunk feldíszítése, ha nem vigyázunk, nagy stresszel jár. Jánosi Mónika, a Fejlesztő Palota szakembere többek között arra is kitért, ilyenkor könnyen úgy érezhetjük, hogy magunknak és másoknak is meg kell felelnünk, pedig az elvárások csak nehézségeket hoznak az életünkbe.

19
dec

Készülődés a karácsonyra és évbúcsúztatók – képriport

Ünnepségek az intézményekben.

28
nov

Ünnepi készülődés

Az adventi időszak a karácsonyt megelőző 4. vasárnaptól kezdődik.

9
nov

Idén korábban nyit a Vörösmarty téren az adventi vásár

A Vörösmarty téri adventi és karácsonyi vásár – az európai trendekhez hasonlóan és a turisztikai igényeket kielégítve – idén korábban nyit, mint a korábbi években.

30
nov

Felkészülés a karácsonyra

Az advent – melynek első vasárnapja idén november 30-ára esik – jelentése: megérkezés, eljövetel. A négyhetes időszak Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. Az ünnep eredete az V–VI. századra nyúlik vissza, ebben az időben az emberek szigorú böjtöt tartottak.