Tag: fotó

21
febr

Bősze Lajosék zalai barangolása

Zalában jártak a Csokonai fotósklubjának tagjai, élükön Bősze Lajos barátunkkal, aki rendszeresen ellátja blogunkat fényképekkel. Lajos a hetven fölöttiek táborát gyarapítja, a „Csoki” Netmesterklubjában ismerkedtünk össze jó egy évvel ezelőtt. A fotózás régi szenvedélye, melytől a jelek szerint nem lehet szabadulni. Ami azért örvendetes, mert így megmaradnak az emlékek.  A mostani téli kirándulás célpontja Nova község volt. A „csokis” fotósok a

Read more

11
dec

A nagy Mikulás-menet

Fotós barátunk üzenete szólt így a hétvégén: Miki volt a csokiban. Egy másik jelzés arra vonatkozott, hogy ugyanez a Miki pénteken este a Hubay zeneiskolában működött, ahol éppen a „Csomi” tartotta a rendezvényét.  Adjuk a megfejtést. A Miki a Mikulást takarja, a Csoki a Csokonai Művelődési Központ lenne, a Csomi pedig azt jelenti, hogy a Csomópont Tehetségkutató színitanodája tartott Kiskarácsony,

Read more

9
márc

Dezsőnek meg kellett halnia

Na jó, nem titokban, mint A tanú című filmben, erről tanúskodnak Bősze Lajos felvételei is, amelyek a Rákospalotai Múzeum kertjében készültek a hagyományos disznóvágáson egy február végi szombaton. Az állatvédelmi törvénynek megfelelően a főszereplő nem a saját lábán érkezett, és nem verte fel a környék csendjét éktelen hajnali sivalkodás sem. A pálinka mondjuk stimmelt. A mostani nagyvárosi disznóölés – mert azért ne

Read more

20
okt

Objektívvel lopott valóság

Szigeti Tibor XV. kerületi lakosként egy ballonkabátjába rejtett fényképezőgéppel fotózta a forradalom belvárosi eseményeit.

27
okt

Az én nagyim! Selfie fotópályázat

A Levendula 60+ program „Az én nagyim” címmel fotópályázatot hirdet fiatalok részére, akik közös fotót készítenek egy-egy eseményről, amin nagyszüleikkel együtt vettek részt.