Tag: együttműködés

12
febr

Gyerekeket látott vendégül a Coop a Csokonaiban

Óvodások élvezhették a Hab a tortán gyerekelőadást, az áruház állta a jegyeket.

29
febr

Az abasáriak a REAC-nak szurkoltak

Vendégszurkolók is biztatták a REAC csapatát a február 27-i Tállya elleni bajnoki mérkőzésen.

23
jún

Testvérvárosok értékei

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét.

6
febr

Farsang az ÉNO-ban

A Csomópont tehetségkutató program résztvevői február 6-án az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonában (ÉNO) tartott farsang díszvendégei voltak. Szabóné Busi Julianna intézményvezető elmondta, hogy 2013-ban a Pólus Centerben rendezett első Speciális Fővárosi Kulturális Fesztivál szervezésébe bevonták a kerületi csomópontos fiatalokat, és a műsor olyan jól sikerült, hogy azóta is tart az együttműködés.

14
nov

Összeülnek a fővárosi pedagógusok

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet – együttműködve a Józsefvárosi Pedagógiai Intézettel és a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziummal – idén 2014. november 25-27. között rendezi meg a Fővárosi Pedagógiai Napok több évtizedes múltra visszatekintő programsorozatát.