Gyerekeket látott vendégül a Coop a Csokonaiban

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Igazán különleges együttműködés indul a kerületiek számára már ismerős Hab a tortán gyerekelőadás sorozat kapcsán a Csokonai és a Coop Zrt. között. A kerületünkben is jelen lévő áruházlánc úgy döntött, megajándékozza a tőle pár perc sétára lévő Rákospalotai Összevont Óvoda gyerekeit egy kellemes vasárnapi élménnyel: az óvoda létszámának majdnem fele, 45 gyerek nézhette meg a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban tartott gyerekműsort, a jegyeket a Coop biztosította számukra, illetve természetesen az őket kísérő óvónőknek, a Csokonai pedig kedvezményes belépőket biztosított testvéreknek és szülőknek is. Az előadás után a Hab a tortán színházi programjait mindig követő közös kézműves játszóházazás volt a program.

Ezzel még nincs vége a közös munkának: a Csokonai Nonprofit Kft. és a Coop közös szervezésében a Kossuth utcai üzlet melletti kihasználatlan részen közös virágültetés körvonalazódik, ami ráadásul még csak nem is díszvirágok gyűjtése lesz, hanem a természetünk megóvásának szempontjából különösen fontos méhlegelő kerülhet oda, de Rákospalota 100. születésnapját is igyekszünk méltóképp megünnepelni, és a városrész emblematikus helyszíneit ábrázoló matricásalbumokhoz is hozzá lehet jutni hamarosan a Coop üzleteiben.

KÉPEK: Csokonai Nonprofit Kft.

Comments are closed.