Tag: Czabán iskola

2
márc

Nem fércmunkák készültek a Czabánban

A Czabán suliban február 25-én tartották a hagyományos életvitel versenyt. Az idei megmérettetésre a kerület általános iskoláiból 10 csapat jelentkezett. A legjobbak továbbjutnak a budapesti versenyre, onnan pedig, ha jól szerepelnek, az országos döntőn mutathatják be varrótudományukat.

20
febr

Kaleidoszkópok és tangramok készültek

A lassan két évtizedes múltra visszatekintő kerületi technikaversenyt február 18-án tartották a Czabán suliban. Az idei megmérettetésre 5-5 csapat jelentkezett, s a zsűrinek most is nagyon nehéz volt kiválasztani a jók közül a legjobban sikerült alkotásokat.

20
nov

Idén is ingyen korizhatunk

Az önkormányzat közbeszerzési eljárást írt ki két mobil jégpálya építésére, üzemeltetésére és elbontására, amely azt jelenti, hogy idén is lesz lehetőségünk a már megszokott helyeken – Száraznád NOK-ban és a Czabán Általános Iskolában – korcsolyázni.

21
okt

Lendületben az egészség!

A Czabán iskolában finom illat terjengett az ebédlőből, a gyerekek profi szakácsokat meghazudtoló mozdulattal szeletelték a gyümölcsöket, melyből szemet gyönyörködtető saláta készült.

3
márc

Nyílt nap a Czabánban

A Czabán iskola (Széchenyi tér 13.) március 18-án, kedden délelőtt fél 10-től nyílt napot tart. Az érdeklődők megismerkedhetnek a leendő elsős tanító nénikkel, valamint a Komplex Instrukciós Programmal. A szervezők szeretettel várják a nagycsoportos ovisokat és szüleiket. További információ a 06 1 307 6312-es telefonszámon kérhető, vagy a www.czabanaiskola.hu oldalon olvasható.