Tag: állatvédelem

20
nov

ÁLLATI JÓ VÁSÁR A RÁGCSABAZÁR!

Különleges vásár és ünnepi kavalkád az árva kisállatokért Rákospalotán. November 23-án, vasárnap 9 és 13 óra között immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Rágcsabazár – Árva Állatok Mikulása című jótékonysági eseményt a Csokonai Rendezvényházban. A kezdeményezés célja, hogy támogatást nyújtson az árva kisállatoknak, miközben meghitt, ünnepi hangulatot teremt minden korosztály számára. A látogatók mesés kézműves árusokkal, állatvédő szervezetekkel és sok-sok

Read more

11
máj

Medve Újpalotán

Előre is elnézést kérek a címért, annyi mentségem van, hogy a szeriőz újságírásban nevelődtem ugyan, de azért nem megyek a szomszédba egy kis blikkfangért. A címben egy lehetőséget vázoltam, egy jövőbéli várható eseményt, melynek bekövetkezése 50 százalékos. Miután a vadkamerák a napokban medvét láttak a Bükkben, a medvés újpalotai találkozásra 50 százalékra máris nagyobb valamivel az esélyünk. Megjegyzem, nemrég a

Read more

17
ápr

Cinege költ a postaládába

Billenőajtóval fedett levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal előzhető meg, hogy széncinege költözzön a postaládába – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények a kotló szülőket, a tojásokat és a fiókákat is veszélyeztetik. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, valamint függesszünk ki egy tájékoztató kiírást is a postás számára.