perpal

30
márc

Johe ’90

Kilencvenedik születésnapján az Olajág Otthonban köszöntötték Heil József festőművészt, a rövid kis ünnepségen virágot adott át az idős művésznek Németh Angéla polgármester, Tóth Imre alpolgármester és Tóth Veronika képviselő.  Az otthon népszerű lakója egy éve költözött ide, és igen aktívan tölti idejét, a saját bevallása szerint azóta háromszáz képet festett, emellett sokat ír és szeret sokat is beszélni. Amiért persze az

Read more

27
márc

Kasza Dani álma

A kerek számok vezérlik a REAC felnőtt focicsapatának életét. Húsz fordulót játszottak eddig, még tíz van hátra, az élboly eléggé sűrű, a Kelen SC meg az Újpest második csapata áll az élen a III. kerületi Unione-val, na és ott lohol velük együtt a tavalyi bajnok rákospalotai együttes, mely a Sárvár elleni tavalyi osztályozón oly szerencsétlenül bukott el. A hazai o:o

Read more

18
márc

A 2019-es érdemérmesek

Március 15-én a városházán kerületi érdemérmeket adott át Németh Angéla polgármester és Tóth Imre alpolgármester. A hangulatos ünnepség keretében megrendezett díjátadón mindketten köszönetet mondtak azért a fáradozásért, amelyet az arra kiérdemesültek végeztek munkájuk során a kerület felvirágoztatása érdekében. Volt a díjazottak között óvónő, zeneszerző és tűzoltó is. A díjátadó után Malek Miklós zeneszerzőnek is gratulálhattunk, aki ötven éve él a

Read more

16
márc

Táncosok a téren

Voltak azért olyan részletek, amelyekre rácsodálkoztunk a március 15-i ünnepségek során. A civilek megemlékezésén például Hajdu László országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy 1848-ban nagyjából 1500 lakója volt Rákospalotának. Megépült viszont a negyvenes években, a forradalom előtt a Pest-Vác vasútvonal, amivel könnyebb volt a külső kerületet elérni, ennek köszönhetően sorra épültek a nyaralók, és elkezdődhetett a térség nagyvárosi integrációja. Gróf Batthyány

Read more

10
márc

Saly Noémi a piacon

Saly Noémi gasztrotörténész az egyik legjellemzőbb gyerekkori élményét mesélte pénteken este Pestújhelyen, amikor a 2017-ben megjelent Spájz című kötetének bemutatóján vett részt. – Ne abba! – kiáltotta a nagymama a lakás belső bugyrából a konyhában matató unokának, aki akkoriban kezdett tüsténkedni az alapanyagok körül. Miből jöhetett rá (a nagymama), hogy a kis Noémi nem a megfelelő lábost vagy vájdlingot vette

Read more