Fazekas Ágnes

29
jan

„Félelmében változtatott törvényt a Fidesz”

Ismét pártlistákra is voksolunk a fővárosban „Vérlázító, hogy fél évvel az önkormányzati választások előtt átírták a szabályokat” – fogalmazott a TiZEN5-nek Cserdiné Németh Angéla. A polgármester szerint azért volt sürgős a jogszabályt átírni, mert a Fidesz fél, hogy ismét kikap Budapesten. Éppen három héttel azután, hogy a Mi Hazánk Mozgalom benyújtotta a törvényjavaslatot, amely megváltoztatja a fővárosi választási szabályokat, a

Read more

22
jan

Mindent megtesznek a kerületben élőkért

Tóth Imre: a fejlesztések nem állnak le Tóth Imre bízik benne, hogy a választók júniusban honorálni fogják azt a munkát, amit 2019 óta végeztek. A kerület MSZP-s alpolgármestere szerint amikor elkészítik az elmúlt évek mérlegét, a Mindenki a Tizenötödikért frakciónak nem lesz szégyenkezni valója. Hogyan tekint vissza az 2023-ra? Ebben az esztendőben a kitűzött célokat sikerült teljesíteni. A költségvetésben már

Read more

19
jan

Amit az energiaköltségen megspóroltak, elveszi az állam

Cserdiné Németh Angéla az elmúlt évről és az idei kilátásokról Nyugodt első hat hónapot, azután nyugodt második félévet kíván a XV. kerületnek Cserdiné Németh Angéla. A polgármester szeretné, ha a választási kampányban nem szabadulnának el az indulatok. Milyen érzésekkel búcsúztatta a 2023-as esztendőt? Vegyes érzéseim voltak. Ahhoz képest, hogy 2022 végén a XV. kerületbe is berobbant az energiaválság, és fogalmunk

Read more

12
jan

Ellenszavazat nélkül fogadták el az idei költségvetést

Kiegyensúlyozott büdzsével akarják biztosítani a kerület működését – hangsúlyozta az idei költségvetés elfogadása előtt Cserdiné Németh Angéla polgármester. A Mindenki a Tizenötödikért frakció igennel szavazott, a fideszesek azonban tartózkodtak. Elfogadta a kerület 2024-es költségvetését a Képviselő-testület. A Mindenki a Tizenötödikért frakció tagjai igennel szavaztak, a fideszes képviselők azonban annak ellenére tartózkodtak, hogy a büdzsé végleges változatában a kormánypárti képviselők módosító

Read more

15
dec

Rendkívüli Palota támogatások

Vásárlási utalvánnyal teszi könnyebbé 2024-től a Rákospalotán, Pestújhelyen, Újpalotán élő nyugdíjasok ünnepi készülődését az önkormányzat. A 8000 forint értékű utalványt a XV. kerületi piacokon lehet majd beváltani. Cserdiné Németh Angéla polgármester javaslatára a Képviselő-testület december 14-én rendeletben mondta ki, hogy a jövőben húsvét vagy karácsony előtt 8000 forint értékű, a XV. kerületi piacokon beváltható vásárlási utalványt kapnak a nyugdíjasok. De

Read more