csokonai15.hu

4
jún

Elismert felismerés

Az idei rendőrnap alkalmából Terdik Tamás főkapitány többek között egy kerületi rendőrt is elismerésben részesített. Nagy Attila címzetes rendőr főtörzszászlós azért vehetett át elismerést, mert húsz éve szolgálja a rendőrséget és a kerületet, körzeti megbízottként magas szinten látja el a feladatát. De ezzel egy ügy felderítésében játszott szerepét is megköszönték.

4
jún

Elismeréseket adtak át pedagógusnap alkalmából

Pedagógusnapot tartottak június 3-án az önkormányzat dísztermében. Az ünnepségen Németh Angéla polgármester és Tóth Imre alpolgármester kitüntetéseket, elismeréseket adott át.

4
jún

Két autó ütközött a Szerencs utcánál

Forgalmi akadály van az M3-as bevezetőjének kereszteződésénél.

4
jún

Pünkösd miatt változik a vonatközlekedés

Pünkösdkor változik a vonatok közlekedési rendje: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én kedden pedig a szokásás munkanapi menetrend szerint közlekednek – írja a MÁV.

3
jún

Elindult a közlekedési mobiljegy próbaalkalmazása

Elindult hétfőn, június 3-án a budapesti közlekedési mobiljegy, azaz a Fővárosi Integrált Viteldíjbeszedési Elektronikus Rendszer (FVR) első fázisa – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ.