csokonai15.hu

30
aug

Elsőként adta le az ajánlásokat a Fidesz-KDNP a kerületben

Szombaton, augusztus 24-én indult az önkormányzati kampány és a Fidesz-KDNP 14 képviselőjelöltje, valamint polgármesterjelötje pár óra alatt összegyűjtötte a jelöléshez szükséges aláírások többszörösét. „Egyelőre egyedüliként és elsőként adtuk le az ajánlásokat és most már kizárólag a kampányra és a kampány utáni feladatokra összpontosítunk” – jelentette be augusztus 30-i sajtótájékoztatón Dr. Pintér Gábor, a párt polgármesterjelöltje.

30
aug

A nagyszülők védelmében

Az egyik legfelháborítóbb bűncselekmény az úgynevezett unokázós csalás. Idős sértetteket általában éjjel, álmukból felverve telefonon arról értesítettek, hogy valamelyik rokonuk, legtöbbször unokájuk bajba került, és azonnali anyagi segítségre van szüksége. A megijedt áldozathoz „futárt” küldtek, aki az idősektől átvett pénzt – állításuk szerint – a bajbajutotthoz viszi. A sértettek sokszor napokkal később jöttek rá, hogy csalás áldozataivá váltak. A sok csalás a rendőrségtől is határozott lépéseket követelt.

30
aug

A zöld és a Gyermek

Tegnap ideiglenesen áttettük székhelyünket a Kis-Duna-parti faházunkba. Megérkezés után Anya póktalanított, poloskátlanított, kipakolt. Gyermek eközben a táblagépét bújta.

30
aug

Megúszható a kerékbilincs

Talán sokan nem tudják, de évek óta létezik legális módja a kerékbilincs elkerülésének. A megoldás némi időt és pénzt kíván ugyan, de még így is sokkal jobban megéri, mint az autónk lezárásával, illetve elszállíttatásával járó kellemetlenségek és anyagi terhek.

30
aug

A fontos fehérje

Szervezetünkben a fehérje az alapja enzimjeinknek, egyes hormonoknak, nagy mennyiségben megtalálhatóak az izomszövetben, de részt vesznek a tápanyagok szállításában, illetve a sav-bázis egyensúly fenntartásában, valamint sejtjeink felépítésében is. Éppen ezért nem mindegy, mennyi fehérjét fogyasztunk, és milyen ételekkel visszük be azt a szervezetünkbe.