csokonai15.hu

14
dec

Mondjunk le a cukorról!

Már járt nálunk a Mikulás, nyakunkon a karácsony, a szilveszter. Az ünnepek alatt hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, nemcsak a karácsonyi ajándékok, de a nagy kalóriasűrűségű, magas cukortartalmú ételek fogyasztása területén is. Pedig nem kellene.

13
dec

Sikeres átállás

Pár hete még azon keseregtem, hogy a kora őszt idéző időben lehetetlen küldetés az ünnepekre való hangolódás. Örömmel jelentem, a probléma megszűnt, több körülmény szerencsés összeadódásának következtében. Egyrészt egy hónapok óta elvesztett, vagy legalábbis erősen – és az ember lánya szerint véglegesen – megtépázott baráti, félrokoni viszonyt sikerült sérülések nélkül helyreállítani, minden érintett legnagyobb boldogságára.

13
dec

Újpalota új programfelelőse

Rövid időn belül már második alkalommal történt változás az Újpalotai Szabad­idő Központ élén. Kelemen Árpád nyugdíjba vonulását követően egy rövid ideig Majoros Ágnes, október 1-jétől pedig Gergely Barbara vezeti az intézményt.

13
dec

Jön a Fényvillamos a kerületbe

A BKV idén is útjára indította az adventi, karácsonyi és újévi időszak fővárosi látványosságát, a Fényvillamost. A Csillamosnak is becézett jármű december 14-én a 62A villamos vonalán közlekedik.

13
dec

Téli szünet a tékában

A Pestújhelyi Közösségi Ház zárvatartási ideje alatt – 2019. december 20-tól 2020. január 3-ig – a Szűcs István utcai könyvtár is zárva lesz.