csokonai15.hu

19
dec

Mértékletesség a hosszú élet titka

 

2303_100eves_05

 

A csokoládétortán ragyogtak a gyertyák, amelyek egyszerre kölcsönöztek meghittséget és melegséget. Jubileumi ünneplésre gyűltünk össze, méghozzá nem is akármilyenre. Szekeres Pálné Benke Aranka ugyanis november 22-én pontosan száz éve született.

Az önkormányzat nevében Bitvai Nándor alpolgármester jókívánságok mellett egy hatalmas virágcsokorral köszöntötte kerületi polgárunkat, aki cserébe megannyi érdekességet mesélt életéről. Aranka néni 1927-ben jött Rákospalotára egy Gyöngyös melletti tanyáról. Öten voltak testvérek, egy fiú és négy lány, akik közül ő a legfiatalabb.

Édesanyja korai halála miatt már tizenöt éves korától folyamatosan. Mint mondja kitűnő állapotát ennek is köszönheti, hiszen állandóan mozgásban volt. Férjével cukrászatot üzemeltett, amely igen népszerű volt a környéken, de az államosításkor – sajnos – mindenük odaveszett.

Mégsem csüggetek, hiszen két gyermekükről kellett gondoskodniuk. Legnagyobb büszkesége a család, két unokája közül az egyik Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, akiről elmondta: kisfiúként is nagyon jó gyermek volt. Mostanság, pedig szívesen időzik három dédunokájával. A fiataloknak, pedig azt üzeni: mindenben a mértékletességet tartsák szem előtt.

bi

19
dec

Meleg ételt karácsonyra

 

A Rászorulókat Támogatók Egyesülete „ Egy tál meleg ételt Karácsonyra!” akciót hirdet rászorulók, hajléktalanok számára. Az akció Ideje 2013. december 22. 12 óra, amelyet a Bánkút utca 71. számnál (Testvériség pálya előtti parkolónál) lesz. Babgulyással, zsíros kenyérrel, teával és egy kis karácsonyi meglepetéssel várja a rászoruló honfitársainkat a RÁTE vezetősége.

18
dec

Versírás rejtelmei

Adamik Tamás professzor tartott előadást az esszé műfajáról, és ennek keretében mutatták be a „Miért írunk verset?” című költészeti antológiát és CD-t november végén a Csokonai Művelődési Központban.
Az est meghívott vendégei és előadói voltak László Tamás polgármester, a kiadvány fővédnöke, Véghelyi Balázs kiadóvezető (Üveghegy Kiadó), Szalay Miklós, a könyv grafikai tervezője, valamin Kasó Tibor dalnok, a versek megzenésítője.
Az antológia összeállításában szerzőként közreműködött Adamik Tamás, Baka Györgyi, B. Tóth Klára és ­Deák-Sárosi László.

18
dec

Hajrá, lányok!

Szucsanszki_HUN_MNE_2012_Eb

Idei utolsó lapszámunk megjelenésekor rendezik Szerbiában a női kézilabda-világbajnokságot. Az eredményekről nem tudunk beszámolni, a vébére azonban mindenképpen szeretnénk az olvasóink figyelmét felhívni. Az edzőjét vesztett magyar csapatnak kell ugyanis szerb közegben bizonyítania.
Karl Erik Böhm, az együttes norvég mestere – akivel tavaly Európa-bajnoki bronzérmet nyertek a lányok – több mint fél esztendeje élet-halál harcot vív a leukémiával, s bár a hírek szerint jobban van, azért egyelőre csak a televízión keresztül követi az eseményeket. Helyettese az a Hajdú János lett, aki korábban már a női és a férfi csapatot is irányította, ám ilyen nehéz feladata valószínűleg még sohasem volt.
Az ideiglenes szakvezetőnek a legtöbb segítséget a csapat rutinos tagjai nyújthatják, akik közül többen kötődnek a XV. kerülethez is. A magyar keretnek három tagja, Szucsánszki Zita, Tomori Zsuzsanna, Vérten Orsolya a rákospalotai Kovács Pál Gimnáziumban érettségizett. Ráadásul diákként is bizonyították a tehetségüket, tagjai voltak az országos diákolimpián többször is aranyérmet szerző iskolai kézilabdacsapatnak.
Szitt Zsolt igazgató mind a mai napig büszkén mutogatja a vendégeinek azokat a folyosói tablókat, amelyeken a válogatott tanítványok fotói is láthatóak. Az igazgató büszkeségét csak növelné, ha a lányok a szerbiai vébén is érmet szereznének, ami nemcsak neki, hanem a többi magyar szurkolónak is örömet jelentene.

18
dec

Varázslat a Hartyán óvodában

 

2302_HartyanArandas_01

 

Augusztus végén a Hartyán óvoda pedagógusai négy csoportszobát „elvarázsoltak”. Kettőt az ovi tagintézményének számító Árendás közi oviba „repítettek át”, egy csoportot a tornaszobában helyeztek el, egyet pedig összevontak egy, az épület másik szárnyában található csoporttal. A „bűbáj” összesen száz gyerek életét változtatta meg.

Egy november végi napon újabb varázslat történt, a négy csoport visszakerült az eredeti helyére. Ekkor azonban kiderült, az igazi „bűbáj” a köztes időben történt, mert négy szoba, a hozzá tartozó vizesblokkal, öltözőkkel és teraszokkal teljes egészében megújult. De sikerült újjávarázsolni az ovi egyik kisudvarát, a nagy udvarra pedig új játszóeszközök kerültek.

A november 28-án rendezett ünnepségen kiderült, hogy a varázslatban nemcsak az óvodapedagógusok, hanem az önkormányzat, a kivitelező Fizóka Kft. és a RÉPSZOLG munkatársai is részt vettek. László Tamás polgármester elmondta, hogy az óvoda egyik szárnyának a felújítását az épület állapota, a beázás okozta károk indokolták. A nagy udvar felújítását pedig a kerületi óvodaudvarok felújítását célzó program keretében végezték el.

Balogh Ildikó óvodavezető szerint a felújítás előszületésnapi ajándék volt, hisz a Hartyán ovi jövőre lesz 40 éves. László Tamás pedig megígérte, hogy jövőre folytatni fogják a rekonstrukciókat.

Riersch Tamás