Átlagos olvasási idő: 2 perc

Új lendület és erő érkezett pár hónapja a Hősök úti rendelőbe: dr. Fekete Márta vette át dr. Mateisz Erzsébet praxisát. Már néhány hét alatt bebizonyosodott, hogy alapos, figyelmes és elkötelezett háziorvosként számíthatnak rá az újpalotaiak.

Dr. Fekete Márta sokoldalú szakember: alapvégzettsége az aneszteziológia és az intenzív ellátás, de közgazdasági diplomát is szerzett. Dolgozott kórházban és szakrendelőben, intézményvezetőként és biztosítónál orvosszakértőként, továbbá egészségkárosodást vizsgáló szakorvosként is. A Covid-járvány idején az Uzsoki Utcai Kórházban önkéntesként segítette a védekezést. Rutinos orvosként, ugyanakkor pályakezdő háziorvosként érkezett az újpalotai rendelőbe.

Nem volt teljesen ismeretlen számára a körzet: korábban már helyettesítette dr. Mateisz Erzsébetet szülési szabadsága idején. Mateisz doktornőnek hat gyermeke van, ezért döntött végül a praxisa átadása mellett. „Volt olyan betegem, aki azt mondta, emlékszik rám az Őrjárat utcából, de a többséggel most ismerkedem. A körzetem 1500 fős, és jelentős részük rendszeres gondozásra, gyógyszeres kezelésre szorul. Mindenkivel szeretnék személyesen is találkozni, hogy pontosan tudjam, kinek és miért írom fel az adott gyógyszert.” Az új háziorvos alaposságát jól mutatja, hogy alig három hónap alatt kilenc vastagbél-daganatos beteget sikerült kiszűrnie.

A doktornő lapunknak elmondta azt is, hogy a Corvinus Egyetemen ismerkedett meg a demencia társadalmi hatásaival. „Rögtön tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Elkezdtem kutatni a témában, így találtam rá többek között a XV. kerületi Alzheimer Caféra. Innen már csak egy lépés volt, hogy a kerület szakembereivel is kapcsolatba kerüljek.” Így került közel a XV. kerülethez, majd az Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálathoz is.

„A demenciával először mint megoldás után kiáltó társadalmi, közösségi problémával kezdtem el foglalkozni. Hiába van előttünk számos külföldi példa arra, miként lehet segíteni a demenciával élőket, hiányzik a támogatás az anyagi, szociális és egészségügyi ellátás vonatkozásában. Utóbbi miatt kezdtem el ismét gyógyító tevékenységet folytatni, az idősellátásban dolgozni.” Hangsúlyozta továbbá, hogy a demenciával élőket gondozó családtagok jóllétét, mentális állapotát nagymértékben befolyásolja, ha nincsenek egyedül. „Minél többet tanulnak a családok, valamint a gondozást végző laikus támogatók magáról a

demenciáról, annál könnyebben viselik a terheket. Nagyon fontos szerepe van a tapasztalatok és a tudás megosztásának.”

Már rutinos orvosként letette a geriátriai szakvizsgát is. „Nagyjából ekkor keresett meg Haller Györgyi, a jelenlegi asszisztensem, hogy megüresedik Mateisz doktornő praxisa, és mivel már ismerem ezt a munkát, lenne-e kedvem átvenni az újpalotai betegek gyógyítását.” Így került a Hősök úti rendelőbe, ahol hetente ötször találkozhatnak vele a páciensek. A háziorvosi munka mellett hetente egy napot kórházban dolgozik geriáterként, és az Erdőkerülő utcai Időskorúak Gondozóháza betegeinek is ő a háziorvosa.

A rendelőbe belépve azonnal látszik, mennyire megszerette a kerületet: a falakon Újpalota ikonikus épületeiről készült fotók sorakoznak. Azt pedig, hogy a munkáját is szívvel-lélekkel végzi, a páciensek nap mint nap megtapasztalhatják.

(Fotó: Gordon Eszter)

Comments are closed.