A fűtés is lehet veszélyes

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet a készülék nem rendeltetésszerű használata, a szabálytalan kivitelezés, illetve a műszaki felülvizsgálat vagy ellenőrzés elmulasztása. Bár a hűvösebb időben egyre több otthonban kezdenek el fűteni, még nem késő a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt szakemberrel ellenőriztetni a tüzelő-fűtőberendezéseket és az égéstermék-elvezető rendszereket .

A nem rendeltetésszerű használat következtében jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetek alakulhatnak ki, de nem ritka a fizikai robbanás sem. Nagyobb eséllyel rakódik le káros anyag az olyan égéstermék-elvezető rendszerben, amelyben hulladékot vagy más, nem megfelelő tüzelőanyagot égetnek, az elzáródott kéményből pedig a káros anyagok visszaáramolhatnak. Ezek a veszélyforrások a megfelelő használattal teljesen kiküszöbölhetőek!

A szabálytalan kivitelezés miatt az égéstermék visszaáramolhat, a tüzelő-fűtőberendezések meghibásodhatnak. A zárt térbe visszajutó gázok, így a szén-monoxid már alacsony koncentrációban is komoly veszélyt jelentenek az ott tartózkodókra. A rosszul bekötött eszköz gyakrabban meghibásodhat, azt gyakrabban kell javítani és rövidebb idő alatt tönkremegy, ráadásul jóval több pénzt kell ráfordítani. Mindez megelőzhető, ha megfelelő minőségű termékeket vásárolunk, a tervezést és a kivitelezést pedig valódi szakember végzi el!

A műszaki felülvizsgálat és ellenőrzés fontos feltétele a fűtési rendszer biztonságos működtetésének, hiszen időben kiderül, ha valamilyen karbantartási vagy javítási munkára van szükség. Ezt a munkát is minden esetben bízzuk szakemberre. A fűtési rendszer valamennyi elemét ellenőriztetni kell az előírás szerinti időszakonként!

Fontos tudnivalók a szén-monoxidról

A szén-monoxid (CO) egy színtelen, szagtalan gáz. A szénvegyületek tökéletlen égése során képződik, főleg belsőégésű motorokban, és földgáz égetése során a cirkókban, kazánokban, átfolyós vízmelegítőkben folyamatosan képződik. Üzemanyagnak is használható, levegővel jellegzetes kék lánggal ég.

Kiterjedten használják vegyipari alapanyagként. Kémiailag egy szénatom kötődik kovalens kötéssel egy oxigénatomhoz. Szobahőmérsékleten gáz halmazállapotú. A sűrűsége közel áll a levegőéhez, ezért egyenletesen oszlik el a légtérben. Erősen mérgező. Mérgező hatása azzal magyarázható, hogy a vér hemoglobinjában található vasatomokkal stabil komplexet, szén-monoxid-hemoglobint képez, ezzel a szervezet oxigénfelvételét és oxigénellátását akadályozza. A hemoglobin akkor is megköti a szén-monoxidot, ha a levegő szénmonoxid-tartalma csekély. 250-szer nagyobb affinitással kötődik a vér hemoglobinjához, mint az oxigén.

Belégzése során: azonnali hatása: fejfájás, szédülés, émelygés, a látás- és hallásképesség csökkenése. Tartós hatása: a szívizmot ellátó koszorúerek keringését csökkenti, hozzájárulva a koszorúér-elmeszesedéshez, szűkíti a koszorúereket, növeli a szívinfarktus kockázatát. Szénmonoxid-mérgezés esetén szabad levegőn mesterséges lélegeztetést kell alkalmazni.

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy gázüzemű vagy vegyes tüzelésű fűtési technikák esetén, fokozott figyelmet fordítsanak arra, hogy az új típusú nyílászárók megfelelő szellőzőnyílással legyenek ellátva. A szigetelés és a szellőzés hiteles szakemberek által történő beszereltetése szükséges. Régebbi típusú nyílászárók esetén felülvizsgálatot, ellenőrzést érdemes előirányozni. Ez fokozottan fontos azoknál az ingatlanoknál, ahol konyhai elszívó berendezés működik, ugyanis az elszívó működése alatt fellépő depresszió miatt a kéményből az égéstermék visszaáramolhat a lakótérbe.

Célszerű minden gáz fűtéssel rendelkező ingatlanba a cirkó vagy kazán közelébe szénmonoxid-érzékelőt telepíteni (veszélyes szénmonoxid-koncentráció esetén erőteljes hangjelzést ad), ami adott esetben életet menthet. A szén-monoxid MAK értéke: 30 ppm (35 mg/m3). Röviden a MAK érték (Maximale Arbeitsplatz-Konzentration, Legnagyobb Megengedett Munkahelyi Koncentráció): egy anyag legmagasabb megengedhető koncentrációja a munkahelyi környezetben, amely a jelenlegi ismeretek szerint nem káros az alkalmazottak egészségére és nem jelent elfogadhatatlan kockázatot még ismételt és hosszas kitettség esetén sem, abból kiindulva, hogy egy átlagos munkahét 40 órából és agy átlagos munkanap 8 órából áll.

Fontos:

Rendszeresen ellenőriztesse a kéményeket, a kazánokat, kályhákat, ezeket szakember által szereltesse be, vizsgáltassa felül;

Szerezzen be szénmonoxid-érzékelő jelzőkészüléket, mely a mérgezés veszélyére figyelmezteti Önt a kritikus szint felett;

Ügyeljen a nyílászárók megfelelő szellőzőnyílással történő ellátására.

 

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

 

 

Comments are closed.