A XX. század magyar irodalomtörténetében az egyik legtragikusabb szerelem Radnóti Miklósé és feleségéé, Gyarmati Fannié volt.
Az idén februárban, 102 éves korában elhunyt özvegy engedélyt adott Ferencz Győző irodalomtörténésznek, hogy megjelentesse 1935 és 1946 között írt naplóját, azzal a kitétellel, hogy az csak a halála után jelenhet meg. Két vaskos kötetben olvasható a múlt század talán legsötétebb évtizedének Gyarmati Fanni szemszögéből írt története.
Még nem volt Radnóti felesége, amikor elkezdte a naplót írni (bár akkor már évek óta szerették egymást), és akkor fejezte be, amikor az újságban olvasott az abdai tömegsírról, ahol a naplója alapján azonosították Radnóti holttestét. Gyarmati Fanni nem tört irodalmi babérokra, a napló vezetése arra szolgált, hogy a későbbiekben pontosan tudják, mikor mi történt Radnótival – a szövege éppen ezért hétköznapi, nem irodalmi igényű.
Viszont pont a hitelessége tűnt volna el, ha valaki szerkeszti a megjelentetés előtt. Számos téma megjelenik Radnótiék életében, Fanni sokat ír Mikről (ahogy ő hívta Radnótit), mindenapjaikról, szerelmükről és konfliktusaikról is. Már nem titok, hogy a költő egy ideig viszonyt folytatott Beck Judittal. Most viszont azt, hogy a felesége ezt hogyan élte meg, megtudhatjuk.
A háború közeledtével, majd kitörésével egyre szomorúbb és aggódóbb lesz a napló hangvétele és egyre több szörnyűségről ír. Nélkülözés, menekülés, folyamatos aggódás a munkaszolgálaton levő Radnótiért. Végül a már sejtett szomorú vég.
Gyarmati Fanni élete végéig hű maradt a költőhöz. Férje egyik utolsó verse mintha előrevetítette volna a hosszú, magányos évtizedeket: „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”.
(Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935–1946 I–II.)
Comments are closed.
