Rendkívüli járatokat indított a BKK

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Mindenszentek és halottak napjához közeledve rendkívüli járatokat indított a nagyobb fővárosi temetők felé a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Illusztráció/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A BKK az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Új köztemető felé a 28-as és a 37-es villamos mellett a Keleti pályaudvarról a 28B villamos, Kőbánya-Kispestről pedig a 68B busz is elérhető, emellett sűrűbben közlekedik a 3-as villamos, valamint a 95-ös és a 195-ös busz.

A temetőt gépjárművel csak a Maglódi út és a Felsőcsatári út felől lehet megközelíteni, a Jászberényi út felől érkezőket elterelik. Parkolni csak a temetőn belül lehet, de ezért ezeken a napokon nem kell fizetni. Megállási tilalmat rendelnek el a Sírkert út mindkét oldalán a Maglódi út és a Kozma utca között, valamint a Kozma utca mindkét oldalán az Álmos utca és a körforgalom között.
A Farkasréti temető felé közlekedő 59-es villamos, valamint a 8-as és a 53-as busz is sűrűbben jár, és itt is megállási tilalom lesz érvényben péntektől hétfőig a Hegyalja út, a Németvölgyi út és az Érdi út érintett szakaszán.
Az Óbudai temetőt is érintő 160-as, 260-as, 260A, 118-as és 218-as busz ugyancsak sűrűbben közlekedik, és rendkívüli járat is indul 218B jelzéssel a Szentlélek tér és az óbudai autóbuszgarázs között.
Hozzátették, hogy mindenszentek és halottak napján – vagyis vasárnap és hétfőn – felére csökken a várakozási idő a főbb vonalakon.

 

Comments are closed.