Nők a közéletben

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Számos európai országban százéves a női választójog, a nemek közötti egyenlőség azonban mégsem valósul meg. Magyarországon mindössze a képviselők tizede hölgy, pedig égetően fontos, hogy minél több nő szavazzon és vegyen részt a közéletben, érdekeiket képviselve. Többek között ezek a gondolatok is megfogalmazódtak december 2-án a Pajtás Étteremben, az MSZP lakossági fórumán.

Női vezetők tekintetében a XV. kerület országos szinten élen jár, hiszen Németh Angéla polgármester mellett az önkormányzatban és a polgármesteri hivatalban is szép számmal foglalnak helyet döntéshozó szerepben hölgyek. Tóth Imre alpolgármester, az MSZP XV. kerületi elnöke elmondta: Jövőpárti esték Palotán címmel indítanak programsorozatot a lakosság számára. Első állomásként – nem véletlenül – a nők kulcsfontosságú szerepét vették górcső alá, Gurmai Zita, az MSZP országgyűlési képviselője, az Európai Szocialisták Pártja nőszervezetének (PES Women) elnöke, a FEPS alelnöke és Elke Ferner, a PES Women elnökségi tagja, volt német szociális államtitkár közreműködésével.

[aiovg_video id=”34547″]

Gurmai Zita szerint hazánkban ott tartunk, hogy a nők emancipációja, egyenlő jogai legfeljebb papíron érvényesek, hiszen most is erős a diszkrimináció. „Vakkomondoros” kormányunk miniszterelnöke kapatosan arról énekel, hogy a fehérvári huszárok sok kislányt meghágtak. A kormányzatnak nincs nőpolitikája, van ugyan családpolitikája, de azok az állampolgárok nem léteznek számára, akiket nem tud a családpolitika keretei közé beszuszakolni. Nyomatékosította, hogy az MSZP küzd ez ellen, természetesnek gondolja a nők társadalmi szerepvállalását. Gurmai felidézte, hogy az 1956-os forradalom is a nők csendes tiltakozásával ért véget, hiszen december 4-én több ezer nő vonult némán tüntetni a Hősök terére. – Most is a magyar nőké lesz az utolsó szó – lelkesítette a résztvevőket Gurmai Zita.

Elke Ferner a német adatokra tért ki, a nők mindennapi nehézségeit, feladatait és keresetüket elemezte. Feltette a kérdést: vajon miért kap kevesebbet az a nő, aki betegeket emel, mint az a férfi, aki köveket egy építkezésen? Arra kereste a választ, hogy a politika mit tehet a nemek közötti egyenlőségért és egy igazságosabb társadalomért. A résztvevők között többen bírálták a jelenlegi magyar kormány intézkedéseit, szóba került a családon belüli erőszak, és a tisztelet hiánya is, valamint azt is összefoglalták, hogy a jövő biztosítéka a nő!

Török Zsolt, az MSZP XV. kerületi alelnöke arra biztatta a résztvevőket, hogy januárban is folytassák velük a közös gondolkodást egy élhetőbb Magyarország reményében. A rendezvényen részt vett Németh Angéla XV. kerületi polgármester és Bihal Dávid képviselő.

Comments are closed.