A szerző felvétele
Vannak dolgok, amelyek előtt az ember lánya értetlenül áll. Ilyen például az adventi vásár. A sétálóutcánkban évről évre kis faházakat húznak fel, amikben már november közepétől egészen az év végéig, de legalábbis karácsonyig kínálják portékáikat. A kezdés időpontján már meg sem lepődünk, hiszen ez még későinek is számít ahhoz képest, hogy a nagyáruházakban már októbertől elérhető a teljes karácsonyi kínálat. Na de ezek az „üzletek”! Évről évre ugyanazok az árusok jönnek. Akik ugyanazokat a bóvlikat kínálják. Nem kevés pénzért.
Van többek között sapkás-kesztyűs, van táskás, van ruhás, van gagyi műanyag játékokat és ezer éve nem divatos feliratos bögréket meg szmájlis párnákat, van fából készült konyhai cikkeket áruló. Kedvencünk a Gyermek és köztem csak „aranybolt” néven futó édességes, akinek házikóját a „Keleti csemege” felirat díszíti, ehhez képest kimért gumicukrot árul két és félszer annyiért, amennyibe a zacskós változat kerül a boltban.
És persze néhány éve megjelent a gasztronómia is. A hagyományos cuccok jól mennek, a lángos, a sült kolbász meg a kürtőskalács, és verhetetlen Laci papa kocsmája, ahol többféle – a hagyományostól a különlegesig – forralt bort lehet kapni. A streed food azonban befuccsolt (az egyetlen, ami tavalyról elmaradt), így idén tradicionális Jókai-bablevest, juhtúrós-káposztás csülköt meg roston sült csirkeragufélét kínálnak a helyén.
Amit az ember lánya nem ért, hogy hogyan? Hogyan lehet, hogy ugyanazoknak az embereknek minden évben megéri hat hetet itt állomásozni, amiért nem kevés pénzt fizetnek. Tényleg valaki minden évben szmájlis párnát vesz a barátnőjének? Vagy évente új sapkát, táskát, kesztyűt? Vagy az jut az eszébe, hogy innen szerzi be otthonra a konyhafelszerelést? Vagy a hidegben ülve, műanyag tálcáról, műanyag evőeszközzel buli neki káposztát enni, 10 dekát hétszázért? De tényleg…
Comments are closed.
