Kezdődhet a rendelőépítés

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A képviselő-testület az elmúlt években több döntést is hozott a Deák utca és a Fő út sarkán építendő új, összevont felnőtt- és gyermek-háziorvosi rendelőről. A rendelőintézet megvalósítására már a 2014-es költségvetésben is forrást biztosított a grémium, azonban azóta egyetlen kapavágás sem történt a területen. Május végén 36 millió forintos többletforrást szavazott meg a testület a beruházásra, valamint csökkentette az eredetileg eltervezett műszaki tartalmat.
A beruházással kapcsolatban már volt egy közbeszerzési eljárás, amely sajnos eredménytelennek bizonyult, mivel a beérkezett ajánlatok meghaladták a rendelkezésre álló nettó mintegy 350 millió forint forrást. Emiatt a főépítészi iroda átdolgoztatta a terveket.
A beruházás mielőbbi megvalósítása miatt a május 31-i testületi ülésen a grémium megszavazta a Deák utcai rendelőépítés műszaki tartalmának csökkentését, valamint 36 millió forint pluszforrást az idei költségvetésből.

Látványterv

Látványterv

A műszaki tartalom csökkentése inkább az eredeti, többéves terv optimalizálását jelenti, nem jár minőségromlással. A mintegy 20 millió forintos megtakarítást főként az új rendelő környezetszépítésének átgondolásával érik el. S hogy mit jelent ez? Többek között lemondtak a zöldtetőről, helyette kavicsborítás lesz, és a környezetrendezés is csak az építési telek közvetlen környezetére szorítkozik. Az újratervezést követően a beruházás tervezett költsége nettó 385 millió forint.
– A rendelőépület építési engedélyezése lezárult, jelenleg a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást végzik. Ennek eredményes lezárása után a munkaterület átadható, és kezdődhet a munka. Az építkezés várhatóan idén elkezdődik, így az átadás 2018-ban megtartható – tájékoztatta lapunkat Sipos Gábor főépítész.
Az épület földszintjén 3 gyermek háziorvosi, valamint védőnői tanácsadói, az emeleten 3 felnőtt háziorvosi körzet kap helyet. A váróhelyiségek tervezésénél igény volt a multifunkcionális kialakításra, így azok egészségügyi előadásokra, szűrésekre és oktatásokra is alkalmasak lesznek. Az épület egészét akadálymentesítik a követelményeknek megfelelően.
– A Deák utca felőli szakaszon tér, míg a Karácsony Benő park felé a meglévő zöldterület rekultivációjával a parkhoz csatlakozó zöldfelület alakul ki a gyermekvárók felé nyitott épületnél – mondta el a ­főépítész.

Comments are closed.