Két kilométerre terveznek akkumulátorgyárat Rákospalotától

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Szilvágyi László, a Mindenki a Tizenötödikért frakció képviselője Facebookon jelentette be, sürgősségi indítványt nyújtott be a XV. Kerületi Önkormányzat képviselő-testületéhez annak érdekében, hogy ne épüljön meg a fóti akkumulátorgyár Fót és Rákospalota határában. Bár a végső szót Fót fogja kimondani a kérdésben, Szilvágyi szerint úgy fogalmazott,

„nekünk Rákospalota, Pestújhely és Újpalota képviselőinek mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne épüljön meg Fóton és egyébként máshol sem az akkumulátorgyár.”

A nyilvánosan elérhető politikai nyilatkozatban az áll, a kerülettől alig két kilométerre terveznek tárolni 4000 tonna rákkeltő és veszélyes anyagot, ezért Szilvágyi arra kéri a testületet, mondják ki, hogy egyetlen olyan akkumulátorgyártó vagy azok veszélyes anyagait tároló üzemet sem támogatnak, „melyek telepítését nem előzi meg környezeti hatástanulmány és helyi népszavazás abban a kérdésben, hogy a helyi lakosok akarják-e a kérdéses üzem létesítését”, továbbá segítséget ajánlana Fót városának egy esetelges közigazgatási perben is.

A helyzet azért pikáns, mert Fót fideszes polgármestere is kimondta már, hogy nem szeretne veszélyes hulladékokat tároltatni a település első lakóházaitól alig fél kilométerre.

A tervezett gyárhoz tartozó raktár a raktár felső küszöbértékű veszélyes üzemnek számít, melyhez katasztrófavédelmi engedélyezési eljárást kellett lefolytatni. Ezt már megkapták, mostanra Szilvágyi szerint gyakorlatilag csak a kormányhivatalon múlik, lesz-e akkumulátorgyár Rákospalota határában.

A kormány egy ideje már nyíltan akkumulátor-nagyhatalommá szeretné tenni Magyarországot, Debrecenben január végén már lakossági tüntetés is volt az oda tervezett világszinten is hatalmasnak számító gyár ellen annak ellenére, hogy energiafaló ágazatot terveznek felhúzni egy jelenleg is energiaválságban élő országba, ami ráadásul súlyosan környezetromboló is.

A kialakult helyzetről és fejleményekről hamarosan részletes anyagokban számolunk be.

KÉP: kaboopics / Pixabay

Comments are closed.