Tankérem

19
máj

Milyen legyen az új budapesti Duna-híd?

Meghosszabbítottuk az Aquincumi híd vizsgálatáról szóló kérdőívünk kitöltési határidejét, így ezen a héten várjuk még a véleményeteket! – írta Balogh Samu Facebook oldalán. A budapesti főpolgármester-helyettes azt is közölte, bár az Aquincumi híd megépítése régóta szerepel Budapest terveiben, nem gondolják, hogy egy terv, csak azért mert régi, feltétlenül jó is. Ezért elsőként leporolják a régi terveket és megvizsgálják, hogy a

Read more

14
máj

Hajdu László visszavonul, de a kerület fontos lesz számára ezután is

Hajdu Lászlót búcsúztatták a városházán május 12-én. Húsz év parlamenti munka után visszavonul a kerület ötször megválasztott képviselője, aki emlékezetes pillanatokat szerzett polgármesterként is. Voltaképpen 32 évet töltött el választott tisztségekben, úgy lett a XV. kerület rendszerváltás utáni legismertebb arca, sokak szerint legőszintébb politikusa, aki olyankor is fel tudott állni, amikor ellenfelei gáncsot vetettek neki. A polgármesteri hivatalban rendezett ünnepségen

Read more

9
máj

A tavasz több mint 17 pillanata

Kerületünkben soha nem történik semmi sem. Politikusok szokták ezt mondogatni, és alvó kerületet emlegetnek, ahol elemészti az embert az unalom. Ezért is teszünk arra kísérletet, hogy átnézzük, mi minden történt a XV. kerületben a maszkmentessé vált tavaszi időszakban. Se szeri, se száma nem volt a kiállításoknak és a találkozásra alkalmas eseményeknek. A Pestújhelyi Közösségi Házban kezdődött a történet, Szabó Gábor

Read more

12
ápr

Hogyan lett Chrysoula 69 évesen első választó?

Hát úgy, hogy Magyarország nem csak a magyaroké, hanem egy kicsit a görögöké is. Most már közel tízmilliomod részben a tavaly magyar állampolgárságot kapott Boros Chrysoula is részesül a jótéteményből. Az 1953-ban született görög asszony szülei trák vidékről érkeztek hozzánk ’51-ben, politikai emigránsok voltak. A polgárháború elől menekültek, s akkor a magyarok még nem migránsozták le őket, hanem minden segítséget

Read more

7
ápr

Kis magyar országsirató

Megvolt a választás, a közös ellenzéki jelölt, Barkóczi Balázs durván ezer szavazattal nyert Pintér Gábor ellen a 12-es választókörzetben. Szoros lett a végére a verseny, Barkóczi 44,71 százalékot kapott, a Fidesz jelöltje 42,73-at (a Mi Hazánkos Takács András eredménye sem elenyésző, 4,94 százalék, s közel ennyi jutott a kutyapártos Steinmetz Alexnek is). Az eredmény meglepő, mert két-három hete az volt

Read more