Szociális

28
nov

Kell a kalcium a csontoknak

A változókorral járó hormonális változások nagymértékben növelik a csontritkulás kialakulásának kockázatát. Emellett az idősödéssel – mindkét nem körében – csökken a bevitt kalcium felszívódása, éppen ezért egy bizonyos életkor után érdemes odafigyelni a betegség megelőzésére.

28
nov

A biciklisek biztonságáért

Az Országgyűlés elé kerülő KRESZ-módosítási csomagban szerepel, hogy az autósoknak 1,5 méteres oldaltávolságot kell tartaniuk a kerékpárosok előzésekor.

28
nov

Ügyfélszolgálatok 

A Főtáv Zrt. és a DHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. két új helyszínen: a Nemzeti Közművek Zrt. központi ügyfélszolgálati irodájában (VIII., Fiumei út 9–11. szám alatt, a Keleti pályaudvar közelében), valamint a dél-pesti ügyfélszolgálati irodájában (X., Kőér u. 2/A alatt a Laurus irodaházban, a 3-as metró Határ úti állomása közelében) is fogadják az ügyfeleket.

21
nov

Gyermektálkát vontak ki a forgalomból

Gyermekeknek készült tálkát vontak ki a forgalomból, mert melamin kioldódást mért a Magyarországon is kapható kínai bambusz tálkából a német hatóság – közölte honlapján szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

21
nov

Füstmentesen jobb az élet

Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi füstmentes nappá nyilvánították 1987-ben. Szeretnék a lakosság figyelmét ráirányítani a dohányzással kapcsolatos káros hatásokra, a dohányzásmentes élet előnyeire, illetve a jelen és jövő generációinak megóvására a dohányzás és a passzív dohányzás okozta egészségügyi kockázatoktól.