Sport

9
nov

Jó kezekben a válogatott karatésok 

Hárspataki Gábor újpalotai karatés tokiói sikere nemcsak őt repítette soha nem látott magaslatokba, hanem az edzőjének, Fischer Mihálynak is komoly elismerést jelentett. A sporttörténelmi bronzérmet hozó tokiói olimpia után ugyanis a Magyar Karate Szövetség új feladattal bízta meg az addig az utánpótlásban dolgozó sensei-t.

5
nov

A súlyemelés „Haragosa”

Súlyemelésben jól ellátottak vagyunk szakemberekkel. A világ legeredményesebb versenyzője, Takács Mária, illetve a korosztályos és felnőtt válogatottak közös szövetségi kapitánya, Haragos Attila is a Budai II László stadionban működő súlyemelő-központban dolgozik. Takács Mária eredményeiről már sokszor beszámoltunk, ezúttal pedig a szövetségi kapitánnyal beszélgettünk. Találkozásunk apropóját az adta, hogy a közelmúltban rendezett utánpótlás világversenyeken meglepően szép magyar sikerek születtek.

3
nov

E-sportban a legjobbak között

Továbbra sem marad első osztályú csapat nélkül a kerület. A Grosics Alapítvány E-sport szakosztálya ugyanis első „NB 1”-es szezonjában kiharcolta a bent maradást. A bajnokságban a küzdelmek november 7-én kezdődnek. Ebben pedig egy tapasztaltabb és rutinosabb kerületi csapatnak szurkolhatunk majd.

26
okt

Túl vannak a nehezén

A Budapesti Legyőzhetetlen Feketék Kosárlabda Klub edzőinél boldogabb embereket most nehezen lehetne találni. A rákospalotai klubnál ugyanis megtörtént az, amire másfél éve vártak: „tető került” végre a csapataik fölé.

20
okt

Elindult a regisztráció az emlékfutásra

Az 1956-os Forradalom 65. évfordulója alkalmából október 23-án 9:30-tól a XV. kerületi Önkormányzat és a Budapesti Atlétikai Szövetség futóversenyt szervez. A rendezvény központja a  Budai II László Stadion (Széchenyi tér 8-10.) Táv: 1956 méter.