„Fel kell jutni!”

Elege lett a Budapest-bajnokság I. osztályából, és az új szezonban mindenképpen az NB III-ba szeretne jutni a REAC felnőtt labdarúgócsapata. Az új bajnokságra készülő együttesüket is ennek szellemében alakították ki.

„Olyan keret összeállítására törekedtünk, amely alkalmas céljaink megvalósítására. A legjobb játékosainkat sikerült megtartanunk, akik mellé minőségi erősítések érkeztek, illetve a szakmai stábunkat is a célokhoz erősítettük” – mondta Kiss Tamás, a REAC sportigazgatója.

Az előző szezonban a BLSZ I-ben negyedik helyezett együttesből nyolcan távoztak. Többségében olyan játékosok, akik nem tudták beverekedni magukat a legjobbak közé. Egy kivétellel, mert a tavalyi csapat egyik ásza, Hegyi Péter a jelenleg NB II-es Soroksár (a Fradi második csapatától) profi szerződést kapott, így érthető, hogy ő a magasabb osztályt választotta.

A távozók helyére viszont többségében NB-s bajnokságokból érkeztek új játékosok. A kapus Dulka Zoltán például a MOL Fehérvár második csapatától jött, Gulyás Máté, Honti Attila és Kasza Dani nemcsak NB I-es és NB II-es tapasztalattal rendelkeznek, hanem a REAC-hoz is erős a kötődésük, de komoly erősítésnek számít a Monorról érkező Markos Marcell, az RKSK-ból igazolt Győrfi Benedek, illetve a komáromi Csernák Martin is.

„Saját sportiskolánkból Szöllősi Armand került a felnőtt kerethez, illetve hozzánk igazolt a BLSZ I-es riválisainktól a tavaly 22 gólt lövő Faragó Milán (Fővárosi Vízművek), illetve Pölöskei Péter (Csepel SC) is.”

A szakmai stáb is erősödött, mert Nagy Sándor vezetőedző, Dinka Balázs pályaedző, Spekner Szilárd technikai vezető, Gróf Attila kapusedző és Linter Károly masszőr mellé „leigazolták” Kasperkiewicz Gábor erőnléti edzőt és Cseh Krisztina gyógytornászt is.

A REAC csapata gőzerővel készül az új bajnokságra. Első hivatalos mérkőzésüket augusztus 5-én játsszák majd a Magyar-kupában a Mezőmegyer ellen, míg az első bajnoki mérkőzés augusztus 19-én a Pestszentimre elleni meccs lesz a Budai II László Stadionban. Ez utóbbira várják a szurkolókat, mert a feljutáshoz a 13. játékosra, a közönségre is nagy szükségük van.

Comments are closed.